A kastély falai már csendesek voltak, a Hold ezüstös fénnyel vonta be az ódon építésű monstrumot. A Tiltott Rengeteg fái hajladoztak az iszonyú erejű széltől, a baglyok csak nehézkesen tudtak csak repülni, és neki - nekivágódtak az épület falának.
A parkban senki nem tartózkodott, hiszen sötétedés után már nem lehet kint lenniük a diákoknak, a tanárok pedig ilyen ítéletidőben nem mozdultak ki a meleg kandalló mellől. Még Frics sem járőrözött a folyosókon, aminek Sirius Black nem látta hátrányát. Szó nélkül, csendesen, pálcával a kezében haladt egyenesen az egyik elhagyatottabb terem felé. Arca szokatlan módon könnyes volt, haja ziláltan lobogott utána, léptei remegtek.
Tudta, hogy megint tilosban jár, de ez az álom most nagyon felkavarta… Próbálta túltenni magát a történteken, de ez egyszerűen nem ment neki… A lány, akit szeretett folyamatosan őt kísérti, nem tudja megérteni, miért teszi, de minden bizonnyal üzenni akar neki valamit…
Befordult az egyik sarkon, és ott szembetalálta magát James Potterrel. A fiú ott állt, kócosan, mégis vadul villogó szemekkel, pálcát szegezve a semminek, ugyanis nem láthatta őt a láthatatlanná-tévő köpeny miatt. Sirius még a lélegzetét is visszatartotta, majd lassan, nagyon lassan, nehogy léptei zajt csapjanak, elindult a fal mellett, hogy szépen kikerülje ott szobrozó barátját, és tovább tudjon menni célja felé. Válla remegett a visszatartott érzelemnyilvánítástól, könnyei egyre csak folytak. Halkan vett egy mély levegőt, majd sietve tovább ment. De nem látott eléggé a sötét folyosón, így nekiütközött az egyik lovagi páncélnak, amit nem vett észre. A páncél hangos robajjal eldőlt, és csörrenve darabjaira hullott. Sirius megdermedt, látta, ahogyan James a hang irányába kapja a fejét, de ő gyorsan futásnak eredt. A köpeny suhogott utána, de már ez sem érdekelte. Nem volt szüksége most barátja szavaira, csupán el akart végre jutni abba a terembe…
Pár percnyi futás után végre megállt pihenni. Zihálva nekidőlt a hűvös falnak, és letörölte könnyeit. Ő erős, ő nem fog sírni semmi miatt! Kezét szúró mellkasára szorította, majd megindult. A sötétben csak nagy nehezen tudta kivenni, hogy melyik ajtó hanyas számú, de végül megtalálta, amit keresett.
Remegve állt meg a tölgyfából faragott, díszes ajtó előtt, majd reszkető kezét a rézkilincsre csúsztatta. Sóhajtott egy hatalmasat, majd belépett.
A teremben félhomály uralkodott, csak a Hold világította meg sejtelmesen az ablaknál álló padokat. Sorban végigjártatta tekintetét mindegyiken, majd elindult leghátra, ahol totális sötétség uralkodott. Még nem volt ott, még nem… De el fog jönni, hiszen megígérte…
Leült az egyik padra, és levette a köpenyt. Nem értette, miért akarja mindenki megakadályozni ezt a kapcsolatot, de már nem is érdekelte. Csak az előtte álló éjszaka számított, és a lány, aki minden bizonnyal mindjárt belép az ajtón…
De Sirius hiába várta, szerelme nem érkezett meg. Már teljesen megnyugodott, könnyeit felszárította a levegő, és izgatottan várta a találkozást.
Egy óra múlva megnyikordult az ajtó, valaki belépett a terembe, és körülnézett. Haján megcsillant a fény, szemei megvillantak, ahogyan végigpásztázta a környezetet.
- Itt vagyok! - szólalt meg halkan Sirius. A lány becsukta az ajtót, megállt egy pillanatra, majd elindult hátra.
- Nekem meg nem kellene itt lennem… - suttogta, mikor odaért, majd egy szenvedélyes csókkal köszöntötte a srácot, aki átölelte, és az ölébe vonta.
- Senki nem fog rájönni, nem kell aggódnod! - nyugtatta nyakát hevítve. Érezte szerelme remegését, simító kezeit a mellkasán, és elmosolyodott. De ami utána történt, azon már nem volt kedve mosolyogni, ugyanis a lány megint megremegett, majd összecsuklott, és a karjaiba hanyatlott. Sirius döbbenten megfordította, és az arcára meredt. Szerelme nem mozdult, az élet legcsekélyebb jeleit sem mutatta. Riadtan ráhúzta kezét barátnője mellkasára, de nem érezte szíve dobbanásait… Semmit nem érzett…
Ekkor Sirius Black felébredt álmából. A hirtelen felüléstől először minden elsötétült a szeme előtt, de amikor végre kitisztult előtte a kép, körbenézett.
A hideg, mocskos földön feküdt, a Hold nem világított be a rácsos ablakon. Érezte, hogy egy forró könnycsepp szalad végig az arcán, ahogyan felidézte az álmát. Átkozta a dementorokat, akik miatt újra és újra át kellett ezt élnie, akik miatt olyan keserűen telik az azkabani fogság. Csuklóján megcsördült a lánc, ahogyan megtámaszkodott, majd törökülésbe tornázta magát. Mellkasa szaporán emelkedett, süllyedt, torkát összeszorította a sírás. A homályban ki tudta venni a rácsok előtt elhaladó őrt, csuklyás feje pont arra fordult, de nem bántotta. Sirius nekidőlt a koszos falnak, és egyetlen szót suttogott bele a keserű éjszaka sötétjébe: Chloe… |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Cím: Harry Potter és a Félvér Herceg
Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1.
Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2.