Napsütéses délelőtt volt, amikor egy lány kinn sétálgatott. Tudta, hogy ma semmilyen dolga nincs, ugyanis teljességgel üres volt a naptára. Vége a sulinak, már csak a vizsgaeredményt várta, és minden oké lesz - feltéve, ha nem bukott meg…
- „De nem, azért nem vagyok ekkora barom!”
Csendesen sétálgatott a kihalt utcán, és örült, hogy nem kell már végre talárt hordania. Hosszú, barna haja le volt engedve, kék szeme vidáman csillogott a fényben. Egy rövid kis miniszoknya volt rajta egy ugyanolyan színű - azaz fekete - felsővel. A kedvenc összeállítása. Élvezte, hogy megfordulnak utána a fiúk, bár ilyenkor mindig eszébe jutottak a tavaly nyáron történtek…
Gyorsan elhessegette maga elől a rémképeket, és folytatta útját. Nem nagyon szerette a talárt, akár boszorkány volt, akár nem… Mindig is visszataszítónak tartotta a gondolatot, hogy abba kelljen járkálnia. A mai napot teljesen átlagosként fogja eltölteni. Barátnője, Mea úgyis Siriussal lóg valahol… Tudta, hogy tetszene neki, ezt nem is tudná előtte leplezni. Hiszen látja rajta. A mozdulatai, tekintete… Látta már elégszer szerelmesnek, és nem fogja lóvá tenni, ezt már eldöntötte. Annyira azért csak megismerte már tizenöt év alatt, hogy leszűrjön egy ilyen fontos dolgot a tetteiből. Na de nem baj, ha nem akarja elmondani, hogy az apjába szerelmes…
Erre a gondolatra megállt benne az ütőér, és ennek érezte is a hatását. Szédülés kapta el, megfájdult a feje, és le kellett ülnie. Oltári nagy szerencséje volt, hogy pont jött vele szemben egy pad - vagy ő közeledett felé, ezt a jelenlegi állapotában nem igazán tudta megállapítani -, így nem esett össze. Nem tudta, mi tört rá, de rosszul volt. Fogalma sem volt, hogyan kellene neki elmondania… Pedig lassan, muszáj lesz. Elvégre fél éve tudja, hogy mi van… Hogy van egy apja, akinek fogalma sincs róla, hogy ő a lányaként létezik. Na, nem baj. Ha nem tudja, hát nem tudja. Majd meg fogja tudni…
Hatalmasat sóhajtott, és ködös tekintettel meredt a semmibe. Nem látta sem az előtte elsétáló öreg hölgyet, akit egy kutya valamilyen okból kifolyólag jól bokán akart harapni, és a gazdája csak úgy tudta megakadályozni, ha egy jó nagy bottal fejbe vágta, sem a mellette megjelenő Perselust, aki csak úgy tudta felkelteni a figyelmét, hogy megérintette a vállát, amitől persze ő jó szokásához híven szívinfarktust kapott.
- Perselus! - sikkantott meglepődve, miközben villámgyorsan kiegyenesedett.
- Bocs, megijesztettelek? - ült le mellé vigyorogva a férfi..
- Enyhén szólva nagyon… - vallotta be hátrafésülve a haját a lány. Gyűlölte, amikor nevelőapja úgy jelent meg, mint egy vámpír. Mindig csak előbukkant a semmiből, ráadásul hang nélkül, amit ő még nem tudott tőle sehogy sem megtanulni. - És? Mi szél hozott erre mugli ruhában? - pillantott rajta végig. Ekkor tűnt csak fel neki, hogy nem talárban van.
- Hát… Szerintem nem sokan néznének hülyének, ha megjelennék melletted egy fekete talárban… - nézett rá kissé gyanakvóan. - És rajtad miért nincs talár? Nem ma kell menned?
- Mármint hova? - nézett rá nem éppen értelmesnek mondható képpel a lány. Tényleg nem értette, hogy mit akar… Hiszen se születésnap, se meghallgatás, se semmi…
- Lea, te erről nem is tudsz? - vonta össze szemöldökét. Vetett nevelt lányára egy veséig hatoló pillantást, amiből ő egyből tudta, hogy legilimentál.
- Ha megkérhetnélek, ne kutakodj bennem! - csattant fel, miközben villámgyorsan lezárta az elméjét. - Nem egy könyv vagyok, amiben bármikor megkeresheted a neked tetsző infót!
- A nevelőapád vagyok, de nem tudtam megakadályozni, hogy ne kelljen neked is vérségire menned - mondta nyugodtan Perselus, mintha misem történt volna. - És ma tízre idéztek be. Úgyhogy maradt még két perced, hogy odaérj. A pálcádat nem használhatod, és nem lehetek benn veled.
- Tessék?! - pattant fel Lea. - De hát én boszorkány vagyok! - mondta kétségbeesetten. Erre egy fiatal pár ránézett, és jó nagy ívben kikerülték.
- Tudom, hogy az vagy. De őnekik ez nem számít. El kell menned, különben teljes erőbedobással körözni fognak - Perselus felállt. - És haladj, ha nem akarsz elkésni. Meát nem hívták, ezt el tudtam intézni. Lea… - lépett hozzá egész közel. - Ha nagyon nem muszáj, anyádat ne említsd. Hagyd ki a buliból. És viselkedj rendesen, mert…
- Nem vagyok már kisgyerek… - morogta közbe a lány. - Tudom, hogy kell viselkedni társaságban, nem kell félned.
- Nem ezt akartam ezzel kifejezni - ingatta meg a fejét a varázsló. - Csak nem biztos, hogy mindenki eredeti dolgozó ott - tette hozzá. A lány olyan értelmetlen képet vágott, hogy dühösen megrázta a fejét. Hangját teljesen suttogóra fogta, és pillanatok alatt annyira bedühödött, hogy szinte sziszegni kezdett. - Mond neked az, valamit, hogy halálfalók?!
- Igen, nagyon is sokat - sóhajtott mélyet Lea. - Akkor, ha jól sejtem, ez nem tisztességes vallatás lesz, ugye?
Perselus erre nem válaszolt, csak aprót bólintott, majd körbenézett.
- Sok szerencsét. És a férfivel vigyázz, aki benn van. Nem akarom, hogy bajod essen - mondta még, majd egy halk pukkanás kíséretében elhoppanált onnan. Lea habozás nélkül követte őt.
*
Pár perc múlva már kint állt a várónak kijelölt folyosón, egy teljes életnagyságú dementor mellett. Érezte a lelkében szétáramló hidegséget, a lassanként rátörő kétségbeesést, hogy mi lesz, ha mégsem tudja magát igazolni, és Azkabanba küldik…
Próbált nem ezzel foglalkozni, de egyre nehezebben ment neki, ahogyan a percek teltek. Tudta, hogy nem sokáig kell már várnia, hiszen a megadott időpont már öt perccel múlt, és nem szabad megijednie… Nem engedheti meg pont most magának, hogy féljen, amikor talán az élete a tét…
Hallotta, hogy odabent egy nő sikítani kezd, majd csörögnek a láncok, és nyikorogva kinyílt a hatalmas vasajtó. Szíve a torkában dobogott, amikor meglátott két, kámzsás dementort kijönni egy holtsápadt, fiatalasszonnyal… Most viszik Azkabanba, vagy ami még rosszabb, talán megcsókolják…
- Következő! - szólt bentről egy negédes hang. A kint várakozók ránéztek, tekintetükben együttérzés csillant, de semmit nem mondtak. Lea remegő végtagokkal felállt, és befelé vette az irányt.
Hamarosan megpillantott egy kicsiny tárgyalóteremszerűséget, ahol össz-vissz csak két ember tartózkodott. Az egyik Dolores Umbridge volt, aki egy évig tanította nekik negyedikben a Sötét Varázslatok Kivédése tantárgyat, a másik pedig egy férfi. Lea egy pillanatra megállt az ajtóban, majd remegve továbbment. Látta már a férfit valahol, de nem tudta, hogy hol és mikor vagy egyáltalán milyen helyzetben. Ahogyan körbenézett, több tíz dementort vett észre, a falak mentén körben lebegve, akik fel-le lebegtek kis teremben. Egyre jobban rettegett az előtte álló kihallgatástól, és legszívesebben visszafordult volna, hogy elszaladjon… Egy pillanatig el is gondolkozott rajta, hogy milyen lehet Azkaban, hogy adnak-e ott meleg ételt, de azután megemberelte magát, és egyenesen a terem közepén álló, egyszerű szék felé vette az irányt.
- Hmm… - szólalt meg volt tanára mágikusan felerősített, lágy, szinte kislányos hangja. Lea azonnal odakapta a fejét, és nem bírta megállni, hogy ne rázza végig a hideg a behízelgő mosolya láttán. - Ha nem tévedek, Lea Morgan?
A lány bólintott, többre nem futotta neki. A nő még szélesebben elmosolyodott, majd jegyzeteibe meredt.
- Üljön le, ne ácsorogjon… - nézett rá ismét. Lea egy pillanatig még habozott, majd gyanakodva végigmérte a széket, és leült. De ezt rettenetesen rosszul tette. Amint kezeit a karfára fektette, két-két erős lánc csapódott ki belőlük, ami annyira lefogta, hogy mozdulni sem tudott. Ugyanez volt a helyzet a derekánál és a combjainál is, amitől csak mégjobban kétségbeesett.
A férfi feltűnően lassan hátradőlt puha székében, és összefonta maga előtt a karjait. Tekintetét mélyen Leáéba fúrta, ajkai mosolyra húzódtak.
- Teljes neve Leila Morgan? - kérdezte különös hanglejtéssel. A lány remegve bólintott egyet, majd megint a dementorok seregére nézett.
- Azokkal most ne foglalkozzon… - intette nyugalomra Umbridge. Lea undorodva ránézett, majd hatalmasat sóhajtott. Semmi kedve nem volt ezt a behízelgő, nyálas nőszemélyt hallgatnia, szívesebben lett volna most otthon a jó meleg ágyikójában…
- Testvérei nincsenek, szülei munkahelye ismeretlen - olvasta a férfi az előtte heverő papírlapról. - Így van?
- Igen - szólalt meg csendesen a lány. Szíve veszettül kalimpált a bordái alatt, azt hitte, pillanatokon belül átszakítja a mellkasát. A dementorok mérhetetlenül idegesítették, a láncok a bőrébe vájtak, haja az arcába omlott.
- Ideadná a papírokat, Yaxley? - nézett rá Umbridge. A férfi ellökte magát a szék háttámlájáról, egy intéssel megduplázta a példányszámot, és az egyiket odanyújtotta a nőnek. Lea szeme megvillant, ahogyan végignézett rajta, mostmár tudta, honnan volt neki ismerős. Perselus mesélte neki, hogy ő az egyik halálfaló a sok közül, aki újra visszatért Voldemorthoz. - Köszönöm. Nos… Miss Morgan. Érkezésekor elvették magától a pálcáját, igaz? Meg tudná mondani a hosszát, anyagát?
- Tizenegy és háromnegyed hüvely, feketefenyő - vágta rá azonnal Lea. Ha csak ennyiből áll az egész, biztosan el fogják engedni.
- És mi a magja? - vetett rá egy veséig hatoló pillantást Yaxley.
- Sárkány szívizomhúr… - suttogta alig hallhatóan a lány. A lehető leggyorsabban el akart innen szabadulni, ezt már akkor eldöntötte, amikor belépett.
- Igen, az adatok megegyeznek. - Umbridge felnézett. - És azt is meg tudná mondani, hogy melyik varázslótól, vagy boszorkánytól lopta?
- Tessék?! - ütődött meg Lea. - Nem loptam senkitől! Hét éve vettem az Abszol úton!
- Igen, ezt Dumbledore-nak biztosan be tudta adni, kisasszony! - nevetett gúnyosan Yaxley. Látszólag egészen jól szórakozott, de a lány eldöntötte, hogy amint kijut innen, darabokra átkozza. A férfi egészen előrehajolt, és mélyen a szemébe nézett. - De minket nem tud átverni egy ilyen betanult szöveggel.
- Ez nem betanult szöveg! - csattant fel kétségbeesetten Lea. Előredőlt, de így a láncok mélyen a bőrébe vájtak. - Tizenegy éves voltam, amikor…
- Ettől kíméljen meg minket… - mondta gúnyosan Yaxley. - Ismerjük már a sztorit, de nem fogunk tőle meghatódni. Általában mindenki ezt mondja, amikor ide bekerül.
- De ez nem hazugság! - kiáltotta szenvedélyesen a lány. A dementorok iránti félelme, és a hideg kétségbeesés dühként tört nála a felszínre, bár tudta, hogy uralkodnia kellene magán. A pódiumon ülő férfi intett egyet, mire két dementor közelebb úszott Leához.
- Igen, ezt is rengetegszer hallottuk már, kedves Lea… - ízlelgette a szavakat Yaxley. - De akkor meg tudná nekünk mondani, hogy miért nincs a szüleinek munkahelye? Talán valami virágkötözőnél dolgoznak?
- Nem! - sziszegte a lány.
- Akkor hol vannak, és mi a nevük? - szólalt meg Umbridge. Lea pihegve hátradőlt, de nem válaszolt. Perselus azt tanácsolta neki, hogy anyját ne említse, azt pedig rajta kívül senki sem tudja, hogy Sirius Black, a szökött fegyenc az apja…
- Szóval? - vonta fel a szemöldökét Yaxley.
- A Piton családnál élek, mert ők fogadtak örökbe - mondta egész csendesen. Arcán egy könnycsepp szaladt végig. Tudta, hogy innen már úgysem tud elmenekülni, nem fognak neki hinni, és így is teljesen lejáratta magát…
A mellette álló dementor most még közelebb úszott, és hörögve levegőt vett. Leát azonnal kirázta a hideg, gondolataiban lepergett az a fél óra, amikor édesanyja otthagyta egy teljesen ismeretlen ház kapujában, és eltűnt onnan. Ott kiabált, amíg Perselus ki nem jött, és le nem vette a kezében lévő levelet…
Yaxley felnevetett.
- Akkor te vagy az a lány, aki ismeretlen körülmények között született, ismeretlen helyen, Christina Morgan-től? - kérdezte vidám hangon. Lea könnyeket hullajtva csak bólintott egyet. „Erősnek kell maradnom, nem hagyhatom el magam…”
- Igen, én vagyok…
- Apja neve… Sirius Black… - susogta tovább a férfi. A lány szeme kikerekedett, de nem akart felnézni. Erre nem tudta, mit kellene válaszolnia, nem tudta, hogy az a mocskos halálfaló hogyan jött rá…
- Nem tudom - mondta végül felnézve. - Ahogyan mondtam, Perselus Piton, és Elizabeth Piton fogadtak örökbe három éves koromban. Ettől fogva minden kapcsolatom megszakadt Christinával.
- Hmm… - mosolygott behízelgően Umbridge. - Úgy látszik, Yaxley, maga nagyon ismeri a kisasszonyt…
- Azt hiszem, nem eléggé… - vigyorgott a férfi. - De nem lehet egy nagy életbiztosítás a Sötét Nagyúr egyik szolgájának a lányaként élni… És azt hiszem, mivel ő az apa, ezért át kellene íratnia a nevét… Leila Black.
- Majd igyekezni fogok - mondta csenden Lea..
- Akkor az ön vérségi besorolása: aranyvérű - hozta meg a döntést Umbridge. - A pálcáját a kijáratnál visszakapja. Viszont látásra.
A láncok döglött kígyóként lehullottak a lányról, aki villámgyorsan felpattanva kiment onnan. Nem nézett se jobbra, se balra, mégis magán érezte Yaxley tekintetét.
Amint felért a földszintre, és markába zárta a pálcáját, belépett az egyik kandallóba és egyenesen hazament Perselushoz. Sírva vetette magát az ágyra, senkivel sem akart beszélni a történtekről. Nem igazán örült annak, hogy ez a férfi mindent tud róla, olyanokat is, amiket még neki sem kellene tudnia…
Az ágyon keresztbe fekve nyomta el az álom. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Cím: Harry Potter és a Félvér Herceg
Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1.
Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2.