Sirius Black idegesen járkált fel-alá a Grimmauld téri házának konyhájában. A helyiségben rajta kívül még két ember tartózkodott, egy bozontos barna hajú fiatal nő, és egy őszülő hajú férfi. Ezek ketten az asztalnál ültek, és aggódva figyelték ideges barátjuk lépéseit.

- Hol lehet? - kérdezte Sirius.
- Szerintem elfogták - jelentette ki tárgyilagos hangon Remus.
- Nem szabadott volna oda küldened, Sirius... Mondtam neked, hogy veszélyes. Ha elfogták az emberei, akkor már biztosan tudják, hogy a te manód volt... - fejtegette Hermione is.

Sirius megállt a barátaival szemben.
- És most?
A kérdés csak két szóból állt, mégis nehéz lett volna rá válaszolni. Azonban mielőtt még bárki is válaszolhatott volna, az előszoba felől lépések zaját lehetett kivenni. Sirius már vette volna elő a pálcáját, amikor...

- Ne féljetek, Molly vagyok!
Megkönnyebbülten sóhajtottak fel. Molly bement a konyhába. A nő az utóbbi fél évben mintha legalább tíz évet öregedett volna... Haja megritkult és sok ősz hajszál tarkította, szemei beesettek lettek, arcán mély ráncok.

- Ne könnyebbüljetek meg ennyire... Sajnos rossz híreket hoztam - hajtotta le a fejét keserűen. - A vámpírok megint elfogták két emberünket... valószínűleg már nem élnek... Úgyhogy alig harmincan maradtunk.
Ahogy Molly befejezte a mondatot leroskadt egy közeli székbe.

A hangulat nyomasztó volt. Senki nem szólalt meg, mindegyikük csak bámult maga elé. Rég óta harcoltak már reménytelenül Assesina ellen, és sok szerettüket elvesztették. Hermione például Ront, Molly Arthurt, Sirius pedig Harryt, a keresztfiát. Végül Hermione törte meg a csendet, hangja rekedtes volt, tele keserűséggel:
- Adjuk fel a harcot - jelentette ki, de nem mert Siriusra nézni.
- Nem - mondta határozottan a fekete hajú férfi, és keze ökölbe szorult.

- Te is tudod, hogy a jóknak már nincs esélye... elbuktunk - mondta Remus, és jelentőségteljesen nézett barátjára.
- Meg kell bosszulnunk a szeretteink halálát - jelentette ki Sirius a semmibe révedve... Szemében elszánt tűz égett, bár már közel sem olyan, mint pár évvel ezelőtt.
- Sirius, te megpróbáltad... De ostobaság lenne tovább próbálkozni - mondta Molly egyhangúan.

Ezek a mondatok már egy ideje megfogalmazódtak bennük, de eddig nyíltan senki sem merte kimondani, hogy vége. Eddig még reménykedtek, hogy győzhetnek, de minden Assesina pártján állt, a jó oldal gyenge lett és sebezhető.
Kimondott szavaik jeges csendet borítottak a konyhára. Végül a csendet megint megtörte valaki.

- Rendben van, ti feladhatjátok. Megértem, hogy nem akartok tovább részt venni ebben a kilátástalan harcban, megértem, hogy féltitek a saját és szeretteitek életét. Hajtsatok fejet, vagy bujdossatok, megértelek titeket és a döntéseteket - mondta Sirius, aztán szünetet tartott. - De én nem fogom feladni. Már nincs mit kockáztatnom a saját életemen kívül... Harcolni fogok utolsó erőmig. Nem fogom hagyni, hogy a gyerekeinkre ilyen jövő várjon... És azt sem, hogy megtorlás nélkül maradjon sok ártatlan ember halála.

A fekete hajú férfi beszéde rég nem volt ennyire határozott, mint most. Már ő is gyenge volt, ő is keserű és reményvesztett, de mégis így gondolkozott. Minden szavát szilárd elhatározással mondta.

Szavait egy darabig megint csend követte, aztán végül Hermione szólalt meg.
- Veled maradunk.
Ezt úgy jelentette ki, hogy a többieket meg sem kérdezte, de nem volt szemernyi kétsége sem afelől, hogy ők is így gondolják.
- Nem hagyunk cserben téged, nem harcolhatsz egyedül. Együtt kezdtük el, úgyhogy együtt is folytatjuk.

Sirius hálás pillantást vetett a griffendéles lányra, Molly és Remus pedig bólogattak Hermione szavaira. Úgy tűnt, hogy a vita ezzel lezárult.
A sötét hajú férfi papírt és tollat vett elő, majd látszólag újult erővel mondta:
- Itt az ideje egy új terv kiötlésének.