Egy hét múlva...
- Sajnálattal jelentem be nektek, hogy úgy néz ki: Saisa Read hatodéves mardekáros tanulónk életét vesztette - kezdte beszédét Dumbledore a péntek esti vacsoránál. - Igaz, a holttestét még nem találtuk meg, de az biztos, hogy meghalt, mert egy hete nem találkozott vele senki, a Roxforton pedig olyan bűbáj van, ami miatt senki nem mehet az iskolából ki, és senki sem jöhet be. Vagyis a gyilkos közületek való... Azért is biztos továbbá, hogy szegény lány már nincs életben, mert a Griffendél klubhelyisége melletti falon talált vérrel írt üzenet is ezt támasztja alá. És borzalmas arra gondolni, hogy valaki, aki most itt ül közöttünk képes volt meggyilkolni egy tizenhat éves lányt, esetleg a saját évfolyamtársát. Jelenleg is keressük mind Saisa testét, mind pedig a gyilkost, ezért az elkövetkezendő időre még szigorúbb szabályokat vezetünk be. Ezeket a szabályokat majd a faliújságokon olvashatjátok a klubhelyiségetekben.
A diákok elkezdtek morgolódni a Nagyteremben az újabb szabályok miatt, de egyúttal el is voltak hűlve a hallottaktól, elvégre valaki meghalt az iskolában, a hullája bárhol lehet és a gyilkos köztük van. Persze, én vagyok a gyilkos, de erről szerencsére senki nem tud és nem is fog tudni.
Az iskola tanulóit már az is nagyon megrémítette, amikor a Griffendél klubhelyisége melletti falon vérrel volt írva egy fenyegető üzenet... És még ez is... Jól megcsináltam ezt az egészet, most mindenki retteg. És csak miattam. Az meg külön örömmel tölt el, hogy még maga a nagytudású Albus Dumbledore sem tudja, hogy mi történhetett...
A szabályok elleni lázadozás miatt az igazgató még ott maradt az állványánál, és folytatta beszédét.
- Figyeljetek, a szabályok csak azért vannak, hogy titeket megvédjenek. Mi lenne, ha például pont ti lennétek a következő áldozatai a gyilkosnak? Ezekkel meg lehet előzni a tragédiákat... Legalábbis reméljük.
Na azt remélhetik... Senkit nem menthetnek meg a szabályok szigorításával tőlem. Tőlem, Alessától, a Mardekár leggonoszabb diákjától. Mert gondolom nyugodtan kijelenthetem, hogy én vagyok a leggonoszabb.
- Most pedig - folytatta megint - a gyilkoshoz szólnék, aki minden bizonnyal most is itt ül közöttünk.
Erre a házak tagjai gyanakodva nézték társaikat, és legfőképpen persze a mardekárosok asztalát, tekintetükkel az esetleges gyilkost keresték, látszott rajtuk, hogy nagyon törik azt a kemény kis fejecskéjüket...
Olyan érzésem támadt, mintha valaki engem nézne... És lám, amikor szétnéztem láttam, hogy Potter és a hülye haverjai pont engem figyelnek. Mh... vajon sejtenek valamit? Áh, nem, semmit nem sejthetnek, hisz nagyon körültekintő voltam. Maximum rám gyanakszanak, de hát Istenem, bizonyítsák be.
Ha sikerül nekik komolyan mondom leszokok a cigiről... Na jó, azért arról nem.
- Kedves XY, aki ezt a gyilkosságot elkövette, nem szégyelled magad? Nincs egy cseppnyi lelkiismeretfurdalásod sem az miatt, amit tettél? Saisa előtt még egy hosszú és boldog élet állhatott volna, de te ezt megtörted a cselekedeteddel, és minden eddigi munkáját a sárba tiportad, értéktelenné tetted. Remélem elgondolkodsz a szavaimon... - fejezte be a prof. a beszédet, majd kissé idegesen visszasétált a helyére, és hagyta, hogy végre elkezdjük a lakomát.
A beszédének utolsó mondatai teljesen üres és süket szövegek voltak, ha azt hitte, hogy hatni tud velük a gyilkosra, vagyis rám, akkor nagyon tévedett. Ettől a sok szarságtól csak éhesebb lettem...
Kezdjük hát el az ebédet.
oOo
Én, Draco, Pansy és Crak az eső miatt saras földúton haladtunk a vadőrlak felé, mivel délután még várt ránk egy dupla legendás lények gondozása.
Ja amúgy nem vagyok illetlen, tudom az illemtant kívülről betéve (hála anyámnak), de direkt mondtam magamat előre a felsorolásban. Hiszen én náluk sokkal magasabb rendű ember vagyok, miért mondanám hát az ő nevüket előrébb mint saját magamat?
Amúgy is, ez az illemszabály csak egy nagy hülyeség, semmi más! Akinek van egy kis egója, az magát fogja előre mondani, és nem mást.
Ezt csak úgy mellékesen mondtam, azok kedvéért akik "felháborodnának" azon, hogy magamat mondom mindig előre. Szándékos.
Amire leértünk a félóriás házához (mellékesen megjegyzem, egy iskolában hogyan alkalmazhatnak félóriásokat?!) csupa sarak lettünk a térdünktől lefelé, ugyanis egész nap esett az eső, az ég is sötét volt.
Még alig volt ott valaki... Pár griffendéles stréber álldogált csak, de őket nem ismertem. Régebben Granger is velük jött le, de amióta ráborult a szar a fejére mindenki előtt, azóta inkább minél később jön, hogy senki ne tudjon beszólni neki. Kár, mert néha olyan jól esne... Na nem baj, ami késik nem múlik...
Tíz perc várakozás után (amikor már mindenki ott volt a két házból) végre megjelent Hagrid a Tiltott rengeteg fái között. Elindultunk hát felé, de ahogy közeledtünk nem akartam hinni a szememnek... A karjaiban egy combnyi vastagságú zöldes színű kígyóval tartott a rét felé, ahol az óráink szoktak lenni.
Mindenki felsorakozott a réten. Közben egy pár nyafka kis liba jól megjátszotta magát, és ott visítozott a kígyó láttán... Sokan voltak viszont akik tényleg féltek, és nem csak megjátszották, hogy a fiúk bátorítsák őket... Akik ide tartoztak idegesen hátráltak visszafelé amennyire csak lehetett.
Én nem féltem a kígyótól, csak nagyon meglepett.
A vadőr egészen a rét közepéig jött a kígyóval, majd letette a fűbe. Csodálkoztam is, hogy leteszi, mert azt hittem, hogy szinte rögtön el fog iszkolni, de nem ez történt. Az állat ottmaradt a fűben ahova letették.
- Bocs a késésért emberek, de ezt a kígyót muszáj volt elkapnom. Nem ezt akartam ugyan órai anyagnak, de ha már itt van, akkor gondoltam miért ne tanulmányozhatnánk?
Mindezt mosolyogva mondta, amitől néhányan teljesen dilisnek nézték. Hát... meg kell hagyni tényleg nem normális, hogy behoz egy életveszélyes állatot az órára... Bár én szeretem az életveszélyt.
- Gyertek közelebb és nézzétek meg... Elkábítottam valamennyire, úgyhogy nem hiszem, hogy most bántana bárkit is.
Senki nem mozdult, csak én. Hát ez kész. Most komolyan senki nem akarja megnézni ezt az állatot?! Én szeretem a kígyókat valamilyen szinten, úgyhogy ha azt mondja elkábította valamennyire, akkor odamegyek.
A többi dák megdöbbenve nézett rám, de engem nem érdekelt, mint már ezerszer elmondtam nem vagyok gyáva, és nem akarom kihagyni az alkalmat, hogy végre közelről tanulmányozhassak egy ilyen hatalmas kígyót.
Hagrid elismerően nézett rám amiért csak én indultam el, és bátorítóan intett felém. (Nem mintha kértem volna bármiféle bátorítást.)
Odaértem az állattól egy méter közelségbe.
- Honnan van ez a kígyó? És kié? - kérdeztem. A behemót kicsit vakargatta a szakállát, de aztán rávette magát, hogy elmondja a választ a kérdéseimre.
- Tudjukki kígyója, Nagini. Kémkedni jött ide, de sikerült elkapnom.
A griffendélesek és a mardekárosok között hatalmas volt a meglepettség, és a feszültségüket szinte tapintani lehetett.
Léptem még egy lépést Nagini felé, de ekkor Hagrid hangját hallottam ismét:
- Szerintem ne menj közelebb, nem tudom mennyire kábult el. Nagyon veszélyes állat. A mérge halálos.
De engem nem érdekelt amit mondd. Amíg nem tudtam, hogy Voldemort kígyója addig is jól szemügyre akartam venni, de most, hogy tudtam, hogy ki is ő, elhatároztam, hogy megérintsem.
Léptem tehát még egy lépést, és így már csak kb. ötven centiméterre voltam tőle. Már készültem is a következő lépésre, amikor hirtelen egy hangot hallottam:
- Hozzám ne érj!
Körbenéztem, hogy ki szólt, de az illető nem volt a diákok között és Hagrid is csak bambán nézett rám.
Meggyőztem magam, hogy csak képzeltem a hangot, és így újra megpróbáltam közelebb lépni, de megint hallottam:
- Hozzám ne érj, mert megbánod! Amúgy meg én szóltam hozzád, Nagini.
Ekkor megértettem, hogy mi történik velem. Tudok párszaszóul! De boldog vagyok! Ez hihetetlen... Nos, nézzük, vajon hogy megy a beszéd!
- Miért ne érjek hozzád? - kérdeztem. Fél füllel hallottam a puszta sziszegést, fél füllel pedig a normális és érthető beszédet.
Közben láttam a többiek arcán, hogy nekik ez már sok egyszerre... Ilyen döbbenettel még nem is találkoztam mint ami most rajtuk uralkodott.
Vajon mit gondolhat most a sok hülye, hogy sziszegek? Már biztosan rájöttek, hogy párszaszájú vagyok. Áh, de jó!
- Nem szolgálod a gazdámat, így nincs jogod hozzám érni! - sziszegte tovább a kígyó, és látszott rajta, hogy most már kezd elmúlni a kábítás hatása, mert egyre élénkebb lett. Kicsit hátrébb léptem.
- Voldemortra gondolsz? Arra az ócska kis félvérre?! Ne nevettes! Őt én soha nem lennék képes szolgálni! - mondtam nevetgélve. Ekkor azonban olyan dolog történt, amire nem számítottam. Nagini hirtelen megmozdult, és hatalmasat mart a lábamba a térdemtől lefelé.
Rögtön a földre hanyatlottam, és a sebhez kaptam. Közben hallottam, ahogy sokan sikítottak, némelyek el is ájultak az ijedtségtől.
Én részemről csak hemperegtem a földön és a lábamat szorítottam, mert eszméletlenül fájt. Egy pillanatra abbahagytam a szorítást, hogy megnézhessem a sebet... Egy arasz nagyságú távolságra két lyuk éktelenkedett a lábamon. A kígyó két fogának nyoma.
Soha nem akartam senki előtt gyengének látszani, de most muszáj volt üvöltenem, mert már nem bírtam tovább a hatalmas fájdalmat... Szememből könnyek szöktek ki.
Ekkor kissé homályosan (a könnyek miatt) láttam, ahogy Draco elindul felém, mivel a nagy melák Hagrid hirtelen nem tudta, hogy mit kezdjen magával.
Amikor Draco odaért hozzám félrelökte mellőlem a vadőrt, és idegesen rákiáltott:
- Menjen, kapja el a kígyót, mielőtt még mást is megmarna, maga szerencsétlen!
Ezután a hatalmas termetű félóriás sietve elindult a kígyó nyomába, Draco pedig letérdelt mellém, és elkezdte felhúzni a taláromat a lábamról. Tudom, mire készül... De nem akarom, hogy megtegye. Úgy olvastam, hogy ha valaki egy ilyen kígyó mérgét kiszívja, akkor az ő szervezetében is elkezd hatni a méreg, igaz akkor mind a ketten megmenekülnek a haláltól. Ugyanis ha most két percen belül senki nem segítene rajtam, akkor minden bizonnyal meghalnék.
Draco megtalálta a sebet, majd száját a lábamra tapasztva szívni kezdte Nagini mérgét.
Ez most annyira jól esett tőle... Feláldozza saját magát én értem. Hisz így most ő is ugyanazt a fájdalmat fogja átélni mint én, csak egyikünk sem hal meg. De hogy ez a rohadt kígyó ennyire védi a gazdáját...! Hogy dögölne meg mindkettő ott ahol van!
Három perc múlva Draco végzett a lábammal, de addigra már ő is annyira elgyengült, hogy már nem volt képes lábon maradni. Lefeküdt mellém, megfogta a kezemet, majd mind a ketten a szakadó esőt nézve a sárban aludtunk el.
oOo
- Jól vagy? - kérdezte tőlem valaki, de ezt csak tompán hallottam. Valami puhán feküdtem, a lábam sajgott egy kicsit. Nehézkesen kinyitottam a szememet, majd körbe tekintettem. Hamarosan rájöttem, hogy a gyengélkedőn vagyok.
A francba, hisz megmart egy kígyó! Már emlékszem... Bassza meg! Draco mit csinált?! Jaj, ne...
Ekkor eszembe jutott az előbbi hang is, amiről már kicsit megfeledkeztem. Elnéztem az ágyam mellett, és megpillantottam a szőke mardekáros srácot. Ott ült az ágyam szélén, talár volt rajta, már jól volt.
- Igen... jól vagyok - válaszoltam neki. - Miért tetted?
Rögtön a tárgyra térek, mert nem hagynak nyugodni a történtek.
- Hagytalak volna meghalni? - kérdezte mosolyogva.
Na jó, ebben igaza van, tényleg jó, hogy nem hagyott ott meghalni, ez oké, csak hát... Ugye még véletlenül sem szeretett belém?! Mert azt nem élném túl... Nagyon jó barát meg szexpartner meg minden egyéb, de ennyi. És nem akarom, hogy elrontsa holmi gyengébb érzelmekkel. De ez akkor is elég gyanús...
Most is itt ül az ágyam mellett, minden bizonnyal várta, hogy felébredjek.
- Miért ülsz itt?
- Madam Pomfray azt mondta, hogy ha felkelsz akkor elmehetsz. Gondoltam, megvárlak, mert engem is most engedett ki.
- Meddig aludtam? - bombáztam az újabb kérdésemmel.
- Hát... én három napig voltam kómában, te négy. Nem olyan vészes...
- Nem...
Nem hiszek Dracónak. Annyira érzem, hogy szerelmes belém... Lehet, hogy paranoiás vagyok, de máshogy viselkedik velem, mint eddig. Sokkal feszültebb és jobban figyel magára... Tudom, hogy ez bunkóság lesz, de leszarom, meg kell kérdeznem:
- Szerelmes vagy belém?
Nem válaszolt rögtön, csak lesütötte a szemeit.
- Nem... - mondta végül, de hát nem nézett a szemembe, biztos vagyok benne, hogy hazudott!
Na jó, nem is értem mit foglalkozok az ő érzéseivel ennyit, elvégre én vagyok Alessa Catwriter.
És amúgy is, ez a sztori nem egy romantikus regénynek készül, szóval ejtsük a témát.
Végül is, kit érdekel, hogy mit érez irántam? Én tudom, hogy csak barátok leszünk, és ez a lényeg.
oOo
Megint eltelt egy hét, és én már teljesen jól vagyok.
Helyesbítek: testileg.
De van egy nagy probléma: elfogyott Saisa összes elraktározott vére! Hiszen csak hét liter volt, és az mi nekem? A négy nap kóma alatt nem ittam egy cseppet sem, ezért amikor kiengedtek a gyengélkedőről az összes maradékot eltüntettem.
Ja egyébként a hulla nem volt túl büdös, de bevontam egy szagtalanító bűbájjal. Fő a biztonság.
Most azonban újra ölnöm kell. Csak az a baj, hogy itt vannak ezek a szar szigorítások is... Nem mintha olyan marhára betartanák bármilyen szabályt, de hát nem hagyhatom, hogy lelepleződjem.
Mindegy, ezekről ráérek még a későbbiekben gondolkozni, először is alany kell, akit célba vehetek. De ki legyen az? Mindenképpen egy griffendéles kell... Hisz az üzenet a falon...
Na de ki legyen az? És hogyan döntsem el?
Áh, megvan! Aki legközelebb beszól nekem és griffendéles, azt ölöm meg és csapolom le.
Reszkessetek, itt van Alessa.
Na jó, ez most szánalmas volt tőlem, de sebaj, senki sem tökéletes, csak az Isten, szokták mondani... Na ilyen helyzetekben ezt én is alátámasztom...
Délután három körül éppen a harmadik emeleten sétáltam végig. A folyosón sok ötödéves állt, a tanárt várták. Nyugodtan haladtam el mellettük, de ekkor valaki megszólított:
- Hé, Catwriter, jól esett a gyilkolás?
Odanéztem, és megpillantottam egy griffendéles lányt, akit jól ismerek.
A következő áldozat.
- Akarsz valamit, Weasley? - szóltam neki vissza. Hiába, hogy megbűnhődik érte, de akkor is, mit képzel magáról ez a kis véráruló vöröske, hogy csak így beszólogat nekem...?!
- Jól hallottad. Tévedsz, ha azt hiszed, hogy nem tudom mit tettél. Én biztos vagyok benne, hogy te ölted meg Saisát.
- Aha, hát ez nagyon jó kis érvelés... Miért öltem volna meg a legjobb barátnőmet?! De tudod mit, bizonyítsd be, hogy én voltam! - mondtam neki, és megeresztettem egy gúnyos mosolyt.
Ekkor jött még valaki a harmadik emeletre, és kettészakította a vitánkat.
- Hagyd békén a csajom, Catwriter!
Oh, még csak ez hiányzott... Itt van a kis Kiválasztott Potterke...
- Már megbocsáss, Potter, de nem én kezdtem a vádaskodást!
- Nem érdekel, akkor is takarodj! - kiáltott rám, és közben beállt Ginnyke mellé, hogy védje őt.
Szánalmas.
Viszont nekem semmi kedvem tovább vitázni, teljesen felesleges, hisz a célomat már elértem. Megtaláltam a következő gyilkosságom célpontját.
- Na jó, nem érek rátok! Majd szóljatok, ha megvan már a bizonyíték! - mondtam, majd vörös hajam meglebbentve tovább indultam.
Utam ezek után egyenesen a negyedik emeletre vezetett. Hogy miért? Mert ott van Saisa kedvenc ablaka, ahonnan még saját bevallásom szerint is jó a kilátás, pedig utálom a természetet.
Szeretem azt a folyosót, mert még az a legcsendesebb az iskolában...
Hamarosan elértem az úticélomat.
Bemásztam az ablakpárkányba (ami magassarkú csizmában kicsit nehézkes volt), majd kifelé bámultam.
Az eső most is szakadt odakint, igazi őszies idő volt. Átkaroltam a térdeimet, kifelé bámultam és közben gondolkodtam.
Sok mindenen járt az eszem...
Miközben ott ücsörögtem egy még ördögibb gondolat furakodott az agyamba a vérrel kapcsolatban... Kettőt egy csapásra. Ez volt a gondolat neve.
Gondolom már tudjátok mi jár a fejemben, de ha nem, akkor ez esetben részletezném: Miért csak egy griffendélest ölnék meg, ha végezhetek akár egyszerre kettővel is?
Potter és Weasley... a hős szerelmespár, akik halálukig kitartóan szerették egymást... A kis Kiválasztottnak végül nem Voldemort, hanem egy hatodéves roxfortos lány vette el az életét... Mh, milyen jó szalagcímet találtam Rita Vitrolnak...
Basszus, most ez komoly, én hogy lehet ennyire eszes? Hogy ez előbb miért nem jutott eszembe! Megölöm mind a kettőt, és így tizennégy liter vért szerzek!
Amikor ezt kitaláltam lemásztam az ablakból, és önelégült mosollyal mentem a klubhelyiségünkbe.
Ezen a napon mást nem igazán csináltam... Csak éjjel. Éjfél körül gondoltam kimegyek cigizni, hogy behozzam a lemaradásom.
Egy hete nem bagóztam...
Elindultam az udvar felé zsebemben egy doboz Marlbolóval és egy tökéletes tervvel ami már csak megvalósításra várt... |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Cím: Harry Potter és a Félvér Herceg
Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1.
Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2.