Bassza meg a jó büdös kurva élet! Már egy hete nem ittam! Meg fogok dögleni, de szó szerint, ha nem jutok hozzá minél előbb. Szükségem van rá. És ezt semmi nem helyettesítheti…
A negyedik emeleten voltam, méghozzá találjatok ki, hogy hol?! Saisa "kedvenc" ablakában. Már megint… Mi a fasz van velem, hogy állandóan itt ücsörgök, és kifelé bámulok?! Megbuggyantam?! Hisz én soha nem voltam egy merengős típus…
Fúj.
Már csak egy könyv kéne a kezembe, és máris akárki egy stréber hollóhátasnak nézhetne… Na azt már nem! Alessa, leszállsz ebből a nyomorult ablakból, de most rögtön!
Hát ilyen egy szar napot! Nem elég a vér, és még ez is…
Ahogy az ablakból lefelé másztam kitört a cipőm sarka. Fasza…
Elindultam a hálókörletemhez, hogy minél előbb átvehessem egy másik magas sarkúra…
Út közben sokan megbámultak engem, hisz fél sarokkal "enyhén" sántikáltam… Négy folyosón át.
Jó, én mindig is leszartam mások véleményét, de ha továbbra is így bámulnak, akkor komolyan mondom hamarosan nem lesz mivel bámulniuk többé, mert kinyomom azokat a gülü szemeiket…
Negyed óra múlva már az ágyamon ültem, egy tökéletes sarkú cipőben.
oOo
Gondolkodjunk… Minél előbb ki kell találjak egy tervet annak érdekében, hogy megszerezzem Weasley és Potter vérét… Hisz Saisáét könnyű volt megkaparintani, ő a barátnőm (volt), és megbízott bennem… A kis naiv… Ellenben a hülye griffendélesek soha nem hallgatnának rám még véletlenül se semmiben…
Viszont van egy ötletem. Ez most jutott eszembe, tök abszurd és egyszerű, de lehet, hogy ezzel is elérem a kívánt hatást. Ha pedig valamit könnyű úton is meg lehet szerezni, akkor minek törném a fejem bonyolult terveken…?
Ahogy a tervet kigondoltam már futottam is megkeresni Weasleyt vagy Pottert… Mindegy melyiket találom meg.
Nem telt el öt perc, és csodák csodájára (vagy csak úgy) a hatodik emeleten ki jött velem szembe? Egyenesen Potter. Önelégült mosoly suhant át az arcomon.
Amikor ez a kis Kiválasztott (aki mellesleg nem Uri Geller utódja!) mellém ért, rögvest megszólítottam:
- Hé, Potter, még mindig azt hiszed te és a kis barátnőd, hogy én öltem meg Saisát?
- Persze, Catwriter.
- Akkor győződj meg róla, hogy én voltam-e, vagy sem.
A griffendéles fiú felvonta a szemöldökét, és kérdőn nézett rám. Én természetesen csak mosolyogtam, mert láttam Potteren, hogy felkeltettem az érdeklődését, és előre tudni lehetett, hogy bizony beveszi a csalit…
- Hogyan győződhetnék meg róla?
- Hát… ha elég bátor vagy, akkor gyere el ma éjjel tíz órára a Szükség Szobájába. (Ok, tudom, hogy nem vagyok túl változatos, de ha egyszer már bevált, miért ne használhatnám újra?)
- Miért mondod ezeket, és miért akarod, hogy elmenjek oda?
- Figyelj, téged érdekelt annyira, hogy én végeztem-e vele, vagy sem, hát most gyere, és nézd meg a saját szemeiddel, hogy ott van-e a hullája.
- Rendben van, ott leszek - mondta Potti, és ezzel lezártnak tekintette a témát. Én azonban nem, hisz még csak az egyikük volt meg… Mindkettő kell.
- Csak akkor engedlek be, ha magaddal hozod Ginnykét is!
Ő újra felvonta a szemöldökét és összeráncolta a homlokát, majd így szólt:
- Miért tenném?
- Nézd, mit veszíthetsz? Ha nincs ott Saisa teste, akkor kiderült, hogy nem én öltem meg, és valamilyen szinten tisztázhatom magam… Ha pedig mégis ott lenne, akkor beköphetnél Dumbledore-nak, és sok társad életét megmenthetnéd.
- Nem is tudom… - mondta, és látszott, hogy jár az agya.
- Mi van, Potter, gyáva vagy? Félsz?
- Nem! - vágta rá, majd elindult mellőlem.
Egy ideig azt hittem, hogy besokallt rám, vagy megunt és csak úgy otthagy, de aztán még visszaszólt:
- Tízkor mind a ketten ott leszünk! De ne merj átejteni…
Nyugi, nem foglak - gondoltam magamban, majd elindultam. Hogy hova, azt nem tudom, nem volt különösebb célom, csak mentem és mentem, ördögi mosollyal az arcomon.
Ha ennyiszer fogok mosolyogni, akkor lassan egy Colgate reklámba is elmehetek…
Erre a gondolatra hangos kacaj hagyta el a számat, olyan igazi gonosz és kárörvendő.
oOo
Szombat van, és még csak tíz óra. Mi a fenét csináljak?! Áh, meg is van… Lehet, hogy ebből a szar kezdetű napból még egy egészen tökéletes is kisülhet…
Már el is felejtettem, hogy ma tizenegykor kviddics meccs lesz. A Mardekár játszik a Hugrabug ellen. Biztos vagyok benne, hogy seggnyalásig alázza majd őket a csapat…
Nem tudom meséltem-e már, de fanatikus sportrajongó vagyok. Igen, ez így van, bármily meglepő.
Ne kérdezzétek, hogy egy csajnak hogyan lehet ennyi mindenre gondja, de hát ez van, én mindig is tudtam, hogy egy színes egyéniség vagyok…
De amúgy a tárgyra visszatérve tényleg imádom a sportokat. Az életem fontos momentuma.
Gondolom most az is érdekelne, hogy Én miért nem kviddicsezek magam is? Hát… őszintén szólva fogalmam sincs. Pedig ha tudnátok néha mennyire vágyok/vágytam a sport adta örömökre…
Volt olyan, hogy legszívesebben beálltam volna én is a Mardekár játékosai közé…
Na de kérem, az milyen lenne, ha én, Alessa csak úgy repdesnék egy-két labda után? Nem… Nem égetem magam, kösz.
Bár az is igaz, hogy sokak szerint kviddicsezni menő dolog. Szerintem nem.
Na de hadjuk már ezt a sport témát, ne feszegessük, eddig is csak mellékesen akartam megjegyezni, aztán meg fejtegetem itt egy évig…
Amúgy is, nektek mi közötök hozzá?
Tizenegy órára lementem a meccsre, és egy a pályához egészen közeli lelátóra ültem… Jó volt a kilátás, mindent tök közelről láthattam.
Sokan voltak még a meccset nézni rajtam kívül… A mardekárosok táborában az volt az érdekes, hogy a legtöbben lányok voltak. Ja bocs, ez csak másoknak lehet érdekes, nekem nem.
Szinte az összes csaj csak azért jön nézni a meccset, hogy közben Dracóra visítgassanak meg ölelgethessék… Szánalmasak, erre nem tudok mást mondani…
Na hát, ez egy tuti összecsapás volt. 230-220 a Mardekár javára… Ez az!
Arcomon boldog mosoly lakozott (már megint mosoly?!). A csapatunk tagjai még csak most szálltak le a levegőből, és szinte minden mardekáros odarohant hozzájuk, hogy gratuláljon nekik és éjjenezze őket.
Nekem ehhez soha nem volt és nem is lesz semmi kedvem, én minden meccs után rögtön el szoktam hagyni a terepet…
Most így akartam tenni… Akartam.
Csakhogy amikor már felfelé igyekeztem a kastélyhoz valaki hirtelen megrántott hátulról… Én megfordultam, és Dracóval találtam szembe magamat…
Semmi időm nem volt cselekedni… Szólásra nyitottam volna a számat, hogy mi a lófaszt csinál, de még ennek sem adott időt, hanem lesmárolt!
Lesmárolt! Engem…
Hosszan csókolóztunk, és a kezdeti ellenkezésem ellenére végül én is belementem…
Ilyen csókot még sosem éltem át. Tüzes volt és szenvedélyes, forró de mégis üde…
Nem értem…
Már több százszor smároltam vele szex közben meg éjszakánként, de az csak vágykielégítésre szolgált, érzelmek nélkül.
De ez most valahogy más volt… Nem azt sugallta, hogy "Gyere dugni!", hanem azt, hogy "I love u, Baby…"!
Amikor végre nagy nehezen abbahagyta a csókot, és elengedett, várakozásteljes arccal nézett rám.
Ok, mit kéne tennem?! Vagy mit vár?!
Most már biztos, hogy belém szeretett, mert ez volt az első "szerelmes" csókja…
Csakhogy én pont ezt akartam elkerülni, és nekem pont nincs szükségem ilyesmire… Nem kellenek érzelmek, nem kellenek hasonló kitörések! Le kell állítanom!
Pofon vágtam. Amilyen erősen csak tudtam.
Na, nem kell így bambulni ott a gép előtt, soha nem voltam egy szívbajos csaj…
Draco nagyon megdöbbent, hogy egy ilyen csókot így "viszonzok", de ez van…
A pofonom után arcán ottmaradtak az ujjam nyomai, ő saját kezével próbálta eltakarni őket…
Még soha nem láttam ilyennek. Talán most túlmentem egy határon… Vagyis nem, mit beszélek, nincsenek is határok!
De mégis… Draco szemeiben könnyeket láttam megcsillanni, majd anélkül, hogy egy szót is szólt volna elrohant.
oOo
Bassza szájba a tetves paraszt ezt az életet… Mérges vagyok. Irtózatosan dühös.
Nem tudom miért, csak ezt érzem. Mérhetetlen dühöt.
Amúgy már megint ki lehet találni, hogy hol vagyok! Igen, talált, újra abban a nyüves ablakban… De most még ezt is leszarom.
Bűntudatom van.
Ilyet még sosem éreztem, és most ez a nap is eljött.
Talán ezért is vagyok ilyen dühös. Talán. Vagy az elfojtott érzelmeimtől…
És hogy mi a bajom? Na vajon! A délelőtt történtek… Egyfolytában csak Draco könnyektől csillogó szemeit és tűzvörös ujjnyomos arcát látom magam előtt…
Bármit teszek, bárhova is nézek, egyfolytában ezt látom. A szőke fiú érzelmeit, amiket nem mond ki, de ott van az összes a könnyfátyolos szemeiben…
Fasz vagyok.
Ez a nagy hatalmas büdös igazság, amit magamról gondolok.
Ahogy ott ültem az ablakban három óra tájban, és meghoztam ezt a kijelentést újra megláttam az arcát…
Ott, ahol voltam, a negyedik emeleti ablakban mindenki előtt és teljesen megmagyarázhatatlanul hangos zokogásban törtem ki.
oOo
Hm… Este hatra sikerült összeszednem magam. Megtöröltem könnyes arcomat, majd lemásztam az ablakból. Három óra bőven elég volt rendezni a gondolataimat, és rendet tenni magamban.
Mi volt tőlem ez a pillanatnyi (közel négy órás) gyengeség?! Ilyet soha, de soha többet nem engedhetek meg magamnak!
Megmondtam, Alessa Catwriter mindenki érzéseit és minden érzelmet magasról leszar, és ebből nem engedhetek.
És hogyan mondhattam délután olyat magamra, hogy fasz vagyok?! Én?! Az ego királynő? A-a. Még hogy fasz…
Kitisztult a fejem, nem érdekel mit gondoltam délután, biztos vagyok benne, hogy jól cselekedtem Dracóval kapcsolatban, amikor pofon vágtam. Biztosnak kell lennem…
Mivel pont vacsorára időzítettem az "összeszedésem", ezért el is indultam a Nagyterem felé…
Kell a megfelelő táplálékmennyiség két gyilkosság előtt…
oOo
Negyed tízkor felkeltem az ágyamról, és az egyik fiókomhoz léptem. Nem telt el sok idő, és már éreztem is a jéghideg markolatot a tenyeremen… A Catwriterek egyik öröksége, ami most már az enyém. Egy kés. Anyám adta oda még két évvel ezelőtt…
Azóta itt tartogattam a fiókomban önvédelmi célokból… Nem mintha a pálca nem lenne elég… De sosem lehet tudni.
És tényleg, most hasznát veszem ennek a gyönyörűen kimunkált kis fegyvernek…
Igen, nekem nagyon is tetszik ez a "kis" örökség… Az egész ezüstből készült… A kés markolatán zöld smaragdból kirakott kígyók láthatóak. Egy vérbeli mardekáros fegyver.
Miután kivettem a fiókból beledugtam a jobb oldali combfixembe, majd elindultam a hetedik emelet felé.
Nap közben már nagyjából mindent kigondoltam. Megint egy egyszerű, de nagyszerű terv, úgy néz ki, hogy nálam ezek válnak be leginkább…
Fél tízkor már megpillantottam a táncoló trollokat… Megérkeztem. Ezt a helyet lassan már jobban ismerem, mint a saját kúriánkat otthon… Hisz az utóbbi egy hónapban rengeteget jártam ide.
Háromszor csukott szemekkel elhaladtam a fal előtt, miközben mondogattam magamban:
Kell egy üres és viszonylag nagy helyiség, és ami a legfontosabb, hogy kívülről bárkinek látható legyen az ajtaja.
Kinyitottam a szemeim.
Siker.
Mi más lehetne?
Megfogtam a rézből készült kilincset, majd bementem.
Még egy-két dolgot előkészítek, aztán jöhetnek az áldozatok…
oOo
Tíz óra volt. Egy széken ültem a Szükség Szobájában, ami most egy nagy terem képében jelent meg. A padlót eredetileg fekete csempék borították, a falak is feketék voltak.
Mintha a szoba is engem mutatott volna…
Amúgy azért mondtam, hogy a padlón eredetileg voltak csempék, mert már nem azok fedték, hála nekem.
Ugyanis a tervem egyik fontos momentuma az volt, hogy csapdába csaljam a kis szerelmes párt…
Szerintem (már most megjósolom) biztos a siker.
Én a szoba egyik felén ültem, az ajtóval szemben. Alattam még az eredeti csempék voltak, ám tőlem öt méterre már teljesen más fedte a talajt…
Rögtön az ajtótól kezdve hatalmas barna "folt" volt a szobában.
Ez a barna folt pedig nem más, mint a Lucarias varázslat által keltett mágikus csapda, a Voltál és Fagytál homok.
Elmondom miért használtam ezt a varázslatot: amikor Potter és Weasley gyanútlanul belépnek a helyiség ajtaján, akkor rögtön belelépnek a homokba… Ennek a homoknak pedig az a tulajdonsága, hogy aki belelép, azt nyakig magába szívja, úgy, hogy az illető mozdulni sem tud.
Nincs ellene semmilyen védővarázs.
Tehetetlenek lesznek.
Így hát én most itt ülök, és várok…
oOo
Már féltizenegy volt, amikor még mindig semmi. Kezdtem azt hinni ott a széken ücsörögve, hogy nem jönnek el…
Ekkor azonban, amikor már majdnem beletörődtem, hogy ez most nem jött be, hirtelen hangokat hallottam. Léptek zajait.
Közeledik a préda...
Izgatottan helyezkedtem a széken, miközben a pálcámat már előre a kezembe készítettem.
Az ajtó lassan és nyikorogva nyílni kezdett...
Potter jött be először, mögötte pedig Weasley lépkedett.
Az előbbi kb. öt lépést ment már előre a szobában, mire elkezdett süllyedni a lába.
Addig észre sem vette, hogy min áll, de most odanézett, és ijedten látta, hogy alatta nem a megszokott talaj van…
- Fuss, Ginny! - kiáltott oda neki, de már késő volt. A lány is háromlépésnyire a homokban állt.
Nem volt visszaút. Üvöltöttek, de senki nem hallotta. Kapálóztak, de csak még rosszabb lett.
Bármit is tett a két griffendéles, a homok könyörtelenül szívta magába őket. Én pedig csak néztem a kínlódásukat, és vártam, hogy a nyakukig besüllyedjenek… Arcomon (már megint!) gúnyos mosoly volt.
A Kiválasztott és Vöröske dühösen és egyben kétségbeesetten néztek rám, de én nem tettem semmit.
Potter felfogta, hogy az egész egy csapda volt, és a világért se vallotta volna be senkinek, de most már tényleg félt… Nem is magát féltette, hanem élete szerelmét…
Meg azt is láttam rajta, hogy baromi nagy bűntudata van, mert elvégre is, ő győzte meg (gondolom) Ginnyt, hogy jöjjön el…
Végül is teljesen mindegy, hogy ezek ketten mit éreznek, teljesen mindegy, hogy mi hogyan és miért történt, a lényeg, hogy itt vannak előttem, és kiszolgáltatottak.
Bármit tehetek velük innentől kezdve.
Bármit. |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Cím: Harry Potter és a Félvér Herceg
Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1.
Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2.