A vérfarkas csak résnyire nyitotta ki az ajtót, és az mögül nézett engem morcosan, összeráncolt homlokkal.
- Maga meg ki? - kérdezte tőlem. Szemeivel lassan végigmért, aminek azért nem túlzottan örültem...
- Itt van Voldemort? - kérdeztem rögtön a közepébe vágva.
- Miért érdekel? - vonta fel szemöldökét. Már most felhagyott a magázódással. Én az oldalánál megpróbáltam besandítani az ajtón, de ő arrébb lépett, ezzel elzárva a rést.
- Dolgom van vele. És most engedjen be! - követeltem, és ez a koszos kis farkas már kezdte nagyon felbaszni az agyamat. Most is csak egy fejrázással válaszolt.
Közben Nagini is idegesen mocorgott a zsebemben.
- Ha nem enged be, akkor nagyon meg fogja bánni! - próbálkoztam meg a fenyegetéssel. Ez általában be szokott jönni... Mi a faszért nem tud már beengedni?! Oké, fő a védelem, de ennyire...
- Miért, mit teszel? - mosolyodott el.
- Én semmit, a Nagyúr azonban annál többet.
Ez betalált. Látszott, hogy arcvonásai egy pillanatra megváltoztak, majd egy morgással félreállt és utat engedett.
Egy dohos folyosóra léptem be. Mindent por és mocsok borított. A falra szerelt képek ferdén álltak, vagy éppen az üvegük volt megsérülve... Egyik sem volt ép. A padló nyikorgott a lábam alatt, az ócska fa burkolat sok helyen lyukacsos volt, és belátást engedett a sötét, döngölt talajra.
El sem tudtam képzelni, hogy hogyan használhatják a halálfalók szállásuknak ezt a helyet. Gondoltam, hogy igénytelenek, de azt nem, hogy ennyire.
A folyosóról sok ajtó nyílt, és lépcső is vezetett felfelé, ezért kérdőn néztem hátra Greybackre.
Most merre menjek?!
Ő, mintha olvasott volna a gondolataimban, már mondta is a választ:
- Egyenesen tovább. A legutolsó ajtó.
Bólintottam, hogy megértettem a szavait, és tovább indultam a félhomályban.
Az út hosszú volt. Nagyjából a felénél jártam, amikor bal oldalon a falnak dőlve ismerős férfit pillantottam meg. Lazán állt, zsebre dugott kezekkel. Amikor megláttam meglepődtem, ő kevésbé. Végignézett rajtam.
- Csáó, Draco - köszöntem neki kihívó hangon.
- Te itt, Alessa? - kérdezte tőlem, de arcán nem tükröződött kíváncsiság. Csak a tipikus "Malfoy-stílus" sugárzott belőle, de az elég rendesen.
- Ezt én is kérdezhetném.
- Halálfaló vagyok.
Ez elég érdekes... Draco Malfoy halálfaló lenne? Ne nézzetek ilyen hülyén, jó? Eddig fogalmam sem volt róla... Bár sejtettem, hogy az lesz valamikor, de hogy már most is... Végül is mindegy.
- A Nagyúrhoz jöttem - válaszoltam csendesen az első kérdésére, hisz ő is válaszolt az enyémre.
- Minek?
Felvonta az egyik szemöldökét.
- Magánügy - válaszoltam neki titkolózva. Simán elmondtam volna, de máskor, más körülmények között. És most valahogy Draco is más volt... Már nem sugárzott szerelem (vagy mit érzett irántam) a hangjából, inkább egy cseppnyi megvetés... és talán düh? Igen, lehet, hogy mérges rám amiért szó nélkül hagytam ott, de nem érdekel, most nem érek rá ezzel foglalkozni.
A beszélgetésünket lezártnak tekintettem, és tovább indultam a célom felé.
Hamarosan odaértem az utolsó ajtó elé. Fekete volt, mint minden más is a lakásban, és rozoga. Alig tartotta a keret...
Minek van egyeseknek varázspálcájuk, ha arra lusták, hogy ezt az ajtót megjavítsák? - tűnődtem el egy pillanatra magamban, de ez nem tartott sokáig. Minél előbb szerettem volna lerendezni az ügyet, és legfőképpen vérhez jutni. Vérhez. És ez a fő célom elég motivációt adott, hogy bátran lenyomjam a kilincset, és belépjek.
A teremben - ahogy arra számítani lehetett - egy nagy trónszék állt. A szék alján járattam tekintetem, majd szemem felsiklott a benne ülő személyre is. Akkor megláttam. Megláttam a Sötét Nagyurat, életemben először élőben is. Undorító volt a külseje. Soha nem tudnám ezt a mocskot szolgálni...
Gondolatom egy pillanatra visszasiklott Dracóra, és most először szánalmat éreztem iránta.
Határozott lépésekkel indultam el a trónszék felé, és közben álltam Voldemort izzó vörös tekintetét.
Nem csak ketten voltunk a helyiségben.
Ahogy közelebb értem ráismertem mind a három csuklyásra, akik körülötte álltak. Avery, Dolohov és Alecto Carrow. Jól összejöttek, mit ne mondjak... Mindegy, ez mellékes...
Nem térdeltem le elé. De nem ám. Nem fogok én, egy aranyvérű Catwriter a porban csúszni-mászni egy koszos félvér előtt. Hülye lennék ezt tenni.
Látszott a megdöbbenés a négy személy arcán.
Merész voltam, igen, de nem érdekelt különösebben.
- Te meg ki vagy? - vonta fel egyik szemöldöke helyét a Nagyúr, és látszott rajta, hogy felkeltettem az érdeklődését azzal, hogy nem voltam hajlandó megalázkodni előtte. Azt hittem, hogy dühös lesz, de most szemeiben egy icipici megbecsülést vélek felfedezni... De lehet, hogy csak rosszul látok... Mégis lenne egy kis esze? Áh, lehetetlen.
Bensőmben gúnyos mosoly érzése keletkezett, de most elfojtottam magamban, és megőriztem komolyságomat.
- Alessa Catwriter.
- Mit keresel itt? - bombázott az újabb kérdésével.
Nem szavakkal válaszoltam, sokkal inkább tettekkel. Bal kezemmel a zsebembe nyúltam, a jobbal pedig elővettem a pálcámat. Kivettem az idegesen sziszegő Naginit, majd egy nagyító bűbájjal visszaadtam neki eredeti méreteit. Nagy hanggal ért földet, és hatalmas testével ura felé vette az irányt.
Voldemort arcára döbbenet ült ki, az enyémre pedig elégedettség.
Egy darabig nem mondott semmit, megvárta, ameddig a kígyó elfoglalja a helyét az ölében. Ezután elkezdte az állat fejét cirógatni, és közben figyelme visszatért rám.
- Ez meg mi volt? - kérdezett megint.
Mi lett volna, baszd meg? - gondoltam magamban, persze nem mondtam ki. Kellett a vér.
- Rubeus Hagridnál volt, tőle loptam vissza és hoztam el önnek.
- Miért?
Nocsak, úgy néz ki, hogy mégis van valami kis sütnivalója... Kezdi kapizsgálni, hogy nem önzetlen szeretetből hoztam neki vissza. Gratulálok, Voldy, ez már haladás.
- Egy gyilkosság és két gyilkossági kísérlet miatt kicsaptak a Roxfortból. Most pedig kell egy hely, ahol meghúzhatom magam. És ami a legfontosabb, kell vér. Jó sok vér.
Hangom komoly és határozott volt, a beálló csendben szinte sértőnek hatott.
A Nagyúr bólintott a hallottakra, körülötte lévő csatlósai halkan súgtak egy-egy szót maguk között, és sokatmondó pillantásokat vetettek.
- Tetszel nekem, Alessa... Visszahoztad Naginit. Itt maradhatsz, de csak egy darabig. Ha nem leszel hasznomra, akkor távoznod kell majd.
Most rajtam volt a bólintás feladata.
- És a vér? - kérdeztem tőle, hisz a legfontosabbról nem beszélt.
- Greyback majd gondoskodik róla. De minek az neked?
- Függő vagyok - válaszoltam nemes egyszerűséggel. - Vérfüggő.
Úgy mondtam ezt, mintha teljesen természetes volna. Persze nem az. Nektek. De nekem annál inkább.
- Hányadik évfolyamba jártál?
- Hatodik. Mardekár.
Elismerően vette tudomásul. Biztos a Mardekár ház miatt... Hát igen, csak nem gondolta, hogy ha pl. griffendéles lennék gyilkolásztam volna...
- Draco itteni szobája két személyes. Jó lesz?
- Tökéletes - válaszoltam neki, majd elindultam az ajtó felé. Szinte magam előtt láttam a három halálfaló és Voldemort arcát... Kiléptem, és az ajtó nyikorogva csukódott be utánam.
Elindultam visszafelé a folyosón, hogy megkeressem Dracót. Arcomon elégedett mosoly ült, büszke voltam magamra. Bár sejtettem, hogy ez lesz. Én mindig mindent jól csinálok.
Most lesz szállásom, védelmem is úgy-ahogy, és legfőképpen vér. És az sem elhanyagolható, hogy közös szobán osztozom Szőke Herceggel. Igen, így hívom magamban már régóta, bár most, hogy átgondolom elég szánalmas... Jó lesz leszokni róla.
Draco már nem volt a folyosón. Egész az elejéig kiértem, de sehol nem találkoztam össze vele.
Helyette viszont szerencsém volt, mert Bellatrixot pillantottam meg, aki az emeletről épp lefelé jött.
- Merre van Draco Malfoy szobája? - vetettem oda neki lazán.
- Te meg ki vagy? - nézett rám gyanakodóan a sápadt nőszemély.
Hány embernek kell még elmondanom, hogy ki a franc vagyok?!
- Alessa Catwriter - válaszoltam unott hangon. - Szóval?
- Az emeleten második ajtó jobbra.
- Kösz - biccentettem, majd elindultam arra, amerről ő jött.
Visszatérve a név dologra... Most még mindenki megkérdezi a nevem, mert senki nem tudja, hogy ki vagyok. De nem lesz ez mindig így, erre mérget vehettek. Hamarosan mindenki jó mélyen az agyába vésve foglya tudni, hogy ki is Alessa Catwriter. A nevem nem fog feledésbe merülni a halálom után sem. Erre megesküszöm.
Ilyen határozott célokkal és nagy motivációval léptem be a Bellatrix által mondott ajtón.
- Hoppá - mondtam halkan, gúnyos félmosollyal arcomon, mert amikor beléptem Dracót pillantottam meg, egy szál törölközőben. Kigyúrt felsőtest, fehér bőr... Kívántam, és ez még enyhe szó.
A helyiség sokkal világosabb és tisztább volt, mint a ház többi része vagy a Nagyúr terme, de nagyon jól tükrözte a Malfoyok stílusát. Zöld és ezüst mindenütt, néhol egy kis fekete. Csodás lesz.
Két ágy volt a szobában. Az egyiken volt pár ruha, így gondolom az évfolyamtársam azt foglalta el... Enyém maradt az ablak melletti. Hihetetlen, hogy minden ennyire tökéletes... Még az ágy is remek helyen volt.
A szőkeség arcára döbbenet ült ki, ahogy ledobtam magam a szobájában... Illetve a szobánkban. Csak gondolom, vele még senki sem közölte a csodás hírt, hogy velem osztozik rajta.
- Üdv újra, Draco - köszöntem neki.
- Te meg mit keresel itt? - kérdezte, és ledobta magáról a törölközőt. Nem zavartatta magát, úgy csinált, mint ha ott sem lennék. Bár nem lepődök meg.
Azon annál inkább, hogy észleltem, testemben mind a vére, mind a teste után hatalmas vágy volt. Szemem egyszerűen nem bírtam levenni nemi szervéről, pupilláim kitágultak.
- Itt maradok egy darabig. Nem tudom meddig.
Hangom már cseppet sem volt olyan nyugodt, mint nem sokkal korábban a folyosón. Folyamatosan őt néztem, csodálkoztam is rajta, hogy perzselő pillantásom még nem gyújtotta fel.
Határozott lépésekkel elindultam felé, és már nem akartam uralkodni többé ösztöneimen. Magamra húztam az irányító szerepét, és a falhoz löktem. Hatalmas hévvel csókoltam. Éreztem, hogy elégedett a viselkedésemmel, erre számított és vágyott, és most már benne van a játékban.
Visszacsókolt.
Ezután pedig már nem volt megállás... Ruháim folyamatosan hullottak le rólam, égtem a vágytól. Kezeivel folyamatosan járta be minden egyes porcikámat, érintései finomak, mégis ingerelők voltak. A nyakamat harapdálta, kezei most melleimen állapodtak meg. Később a feje is követte a testem vonalát, nyelvével is minden kis részemet bejárta.
Miután mindketten éppen eléggé felfedeztük egymás testét, rátértünk a lényegre. Az ágyra döntött, és egy határozott mozdulattal hatolt belém.
A lassan beteljesülő vágyamtól levegőt is alig kaptam, szívem hevesen vert.
Végül mindketten hatalmas örömet nyújtottunk a másiknak, ez jobban esett bármi másnál. Még a vérről is elterelte a gondolataimat.
Amikor végeztünk pihegve feküdtünk egymáson az újonnan "felszentelt" ágyon.
Ez volt életem legjobb együttléte, és mindent összevetve még a legjobb napja is.
Fejemet mellkasán pihentettem, és hallgattam a szívverését. Azután elnyomott az álom... |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Cím: Harry Potter és a Félvér Herceg
Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1.
Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2.