A bűbájtant Flitwick professzor oktatja. Az órákon a diákok olyan bűbájok sokaságát sajátítják el, mint például tárgyak lebegtetésére szolgáló levitációs bűbáj.
A sötét varázslatok kivédése, ahogy nevében is benne van, arra szolgál, hogy a tanulók megtanulják megvédeni magukat a sötét varázslatokkal, gonosz teremtményekkel, feketemágusokkal szemben. A tantárgyat oktató szaktanár évről évre változik, amióta Voldemort elátkozta az állást, mivel nem vették fel oktatónak.
Átváltoztatástanon McGalagony professzor arra oktatja diákjait, hogyan lehet tárgyak, élőlények alakját megváltoztatni. Elmondása szerint ez az egyik legbonyolultabb és legveszélyesebb a tantervben szereplő mágiák közül. (Harry Potter és a bölcsek köve, 127.)
A bájitaltanórák alkalmával a tanulók különböző főzetek, esszenciák, mérgek, és ellenmérgek elkészítési fortélyait tanulhatják meg. A bájitalok mestere Piton professzor, de amikor a hatodik kötet folyamán átveszi a sötét varázslatok kivédésének oktatását, egy már nyugalmazott tanerő, Horatius E. F. Lumpsluck, tér vissza a kastély falai közé, és veszi kezébe az ifjú bájitalkeverőket.
Gyógynövénytanórák előtt a tanulók az egyik kültéri üvegháznál várják Bimba professzort, hogy belemerülhessenek a különböző mágikus növények, azok felhasználásának, illetve gondozásának tudományába.
Talán a legtöbb roxfortos nevében kijelenthető, hogy a mágiatörténet az egyik legunalmasabb oktatott tárgy. Binns professzor andalító monológjai vezetik végig a tanulókat a varázsvilág történelmén. A gólyák számára bizonyosan sokkal izgatóbb tény a történelmi adatoknál, hogy a professzor úr átlátszó és lebeg, mivel Binns az egyetlen tanerő, akit még a halál sem tudott eltántorítani attól, hogy megtartsa óráit.
Az asztronómia igen komoly tudományát Sinistra professzortól tanulják a nebulók. Megismerkednek a csillagos égbolt objektumaival, mint a csillagok vagy akár a bolygók.
Mugliismeret: A diákok arról tanulnak, hogy is néz ki a muglik mindennapja, hogyan épül fel a mugli társadalom.
Legendás lények gondozása és megfigyelése: Ezt a tantárgyat az első két kötetben még Ebshont professzor oktatja, de a harmadikban Rubeus Hagrid veszi át a nyugalmazott professzortól az állást.
Jóslástan: A jövőbelátás képességének, a harmadik szem titkainak kiaknázására Trelawney professzor próbálja diákjait felkészíteni több-kevesebb sikerrel. Az ötödik kötettől Firenze professzor is részt kap a jóslástanoktatásban, egyúttal teljesen új szemlélettel ismerteti meg a tanulókat.
Rúnaismeret: Ősi rúnákkal és valószínűleg holt mágikus nyelvekkel foglalkozó tantárgy.
Számmisztika: A számmisztikaórákon Vector professzor tanítja a diákokat a számok mágikus tulajdonságaira.
|