HARRYPOTTER.GP  >> Mert J.K.Rowling varázslatos világáról is kell egy honlap:) { CSAK INTERNET EXPLORER }
Michael Gambon

A fiatal Michael a tanulmányait a londoni Royal Academy of Dramatic Arton végezte el, majd a National Theatre alkalmazásába állt, és olyan szerepeket játszott a színpadon, mint Lear király, Marcus Antonius és Volpone. Az első kisebb filmszerepét is egy örök klasszikusban kapta 1965-ben az Othelloban, melyben már olyan nevek szerepeltek, mint Laurence Olivier, Maggie Smith, Frank Finlay és Derek Jacobi. '67-ben is szinte ugyanezekkel a nevekkel játszott a Sok hűhó semmiértben. Ezekután a '80-as évek közepéig szinte csak tévéfilmekben és sorozatokban kapott lehetőséget Gambon. 1985-ben tűnt ki Glenda Jackson és Ben Kingsley partnereként a Páncél mögöttben (Turtle Diary), melynek forgatókönyvét Harold Pinter írta. 1989-ben Helen Mirren mellett főszerepet kapott Peter Greenaway provokatív A szakács, a tolvaj, a feleség és a szeretőjében (Cook the Thief His Wife & Her Lover).

1992-ben a Toys című amerikai vígjátékban együtt játszott Robin Williams-el, majd két év múlva egy Mike Figgis drámában, a Magánórákban (The Browning Version) kapott egy mellékszerepet Albert Finney és Greta Scacchi oldalán. 1995-ben Michael Caine orosz ellenfelét alakította a Pekingi kapcsolat (Bullet to Beijing) című krimiben, majd jött Stephen Frears Dr. Jekyll és Mr. Hyde újradolgozása, A gonosz csábítása (Mary Reilly), melyben Julia Roberts apját alakította. 1997-ben Makk Károly A Játékos (The Gambler) című filmjében Fjodor Mihajlovics Dosztojevszkij szerepét osztotta rá, majd szintén ez évben egy Henry James feldolgozásban, A galamb szárnyaiban volt látható. Egy évvel rá Meryl Streep bátyjaként bukkant fel a Brian Friel sikeres színművéből adaptált Pogánytáncban (Dancing at Lughnasa). 1999-ben két amerikai sikerfilmben is szerepelt, a Johnny Depp főszereplésével készült Álmosvölgy legendájában (Sleepy Hollow) és Russell Crowe és Al Pacino mellett A bennfentesben (The Insider), Michael Mann a dohányipart leleplező filmjében.

2001-ben Robert Altman Gosford parkjában több régi ismerősével jött újra össze, mint Maggie Smith, Helen Mirren vagy Derek Jacobi. Egy évvel rá a szakma nagy elismeréssel fogadta Lyndon B. Johnson megformálását a Háború a háborúról (Path to War) című tévéfilmben. 2003-ban Kevin Costner és Robert Duvall ellensége volt a Fegyvertársak (Open Range) című westernben, de ez évben egy más jellegű szerepet is kapott a Sylvia Plathról szóló Sylvia című életrajzi filmben Gwyneth Paltrow és Daniel Craig mellett. Gambon 2004-es éve igencsak sűrű volt. Richard Harris halála miatt rá osztották Albus Dumbledore szerepét a Harry Potter és az azkabani fogolyban (Harry Potter and the Prisoner of Azkaban), de játszott a William Somerset Maugham regényéből készült Csodálatos Júliában (Being Julia), Jude Law és Angelina Jolie mellett a Sky kapitány és a holnap világa (Sky Captain and the World of Tomorrow) című sci-fiben, Matthew Vaughn első rendezésében, a Tortában (Layer Cake) és a Bill Murray főszereplésével készült keserédes komédiában, az Édesvízi életben is (Life Aquatic with Steve Zissou). A következő évben már csak egy filmet forgatott, a Harry Potter és a Tűz Serlegét. 2006-ban a Robert De Niro rendezésében készült Ügynökségében vállalt fontos szerepet a főszereplő Matt Damon társaságában. Majd következett az újabb Harry Potter darab, a Harry Potter és a Főnix rendje (Harry Potter and the Order of the Phoenix).

 

                                                                                                        

Itt kezdődik...

 Az oldal a Harry Potter varázslatos világával foglalkozik 2009 júliusa óta. A portálon Lorah hozza neked a legújabb híreket és képeket Joanne Kathleen Rowling világáról. Az oldalt Internet Explorerben és 1024 x 768-as felbontásban ajánlott nézni, Mozilla Firefoxban és más felbontásban lehetséges, hogy elcsúszik. Ha kérdésed van, az email címünkön érhetsz el minket. Ha érdekelnek az oldal dolgai, katt ide. Itt minden képi, írásos és médiás tartalom a szerkesztő tulajdonában áll! - minden jog fenntartva (C)

 
NAVIGATION

A Harry Potter Joanne Kathleen Rowling brit írónő hétkötetes sorozata, a kortárs irodalom legolvasottabb műve. A sorozat kiadója Nagy-Britanniában a Bloomsbury, az Amerikai Egyesült Államokban a Scholastic Press. A magyar fordítást az Animus Kiadó gondozza, fordítója Tóth Tamás Boldizsár. A Harry Potter-sorozat a világ legsikeresebb egyszerzős könyve.

Harry Potterről minden

Legfrisebb hírek és pletykák
Hirdetőcentrum

 
CSETBOX

A csetben nincs semmilyen hirdetés! Ha mégis hirdetsz, üzenetedet töröljük, és automatikusan kitiltunk a csetből.

 
Half-Blood Prince

A VOLDEMORT ELLENI HARC állása igencsak aggasztó, a baljós jeleket még a mugli kormányok is észlelik. Szaporodnak a rejtélyes eltűnések és halálesetek. Dumbledore időről-időre eltűnik Roxfortból. Az élet azonban a háborús időkben sem csak harcból áll. Szerelmek szövődnek a felsőbb évesek közt. Harry értékes segítséget kap a titokzatos Félvér Hercegtől. Harry igyekszik minél alaposabban megismerni Voldemort múltját, ifjúságát, hogy rátaláljon a Sötét Nagyúr sebezhető pontjára...
Leírom a véleményemet a filmről.

 
PROJECTS

Cím: Harry Potter és a Félvér Herceg
Állapota: befejezve
Bemutatás: 2009.07.23
Főszereplők: Daniel Radcliffe, Rupert Grint, Emma Watson
++ hivatalos honlap
 

Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1.
Állapota: befejezve.
Bemutatás: 2010. Nov. 19. 
Főszereplők: Daniel Radcliffe, Emma Watson, Rupert Grint
++ iMDb
 

Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2.
Állapota: előkészületben
Bemutatás: 2011 májusa
Főszereplők: Daniel Radcliffe, Emma Watson, Rupert Grint
++ iMDb

 
LEGSZEBBEK



 

 
log in/out.
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

 


Könyves oldal - Ágica Könyvtára - ahol megnézheted milyen könyveim vannak, miket olvasok, mik a terveim...    *****    Megtörtént Bûnügyekkel foglalkozó oldal - magyar és külföldi esetek.    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    A boroszkányok gyorsan megtanulják... Minden mágia megköveteli a maga árát. De vajon mekkora lehet ez az ár? - FRPG    *****    Alkosd meg a saját karaktered, és irányítsd a sorsát! Vajon képes lenne túlélni egy ilyen titkokkal teli helyen? - FRPG    *****    Mindig tudnod kell, melyik kikötõ felé tartasz. - ROSE HARBOR, a mi városunk - FRPG    *****    Akad mindannyijukban valami közös, valami ide vezette õket, a delaware-i aprócska kikötõvárosba... - FRPG    *****    boroszkány, vérfarkas, alakváltó, démon és angyal... szavak, amik mind jelentenek valamit - csatlakozz közénk - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - Rose Harbor, a város, ahol nem a természetfeletti a legfõbb titok - FRPG    *****    why do all monsters come out at night - FRPG - Csatlakozz közénk! - Írj, és éld át a kalandokat!    *****    CRIMECASESNIGHT - Igazi Bûntényekkel foglalkozó oldal    *****    Figyelem, figyelem! A második vágányra karácsonyi mese érkezett! Mesés karácsonyt kíván mindenkinek: a Mesetáros    *****    10 éves a Haikyuu!! Ennek alkalmából részletes elemzést olvashatsz az anime elsõ évadáról az Anime Odyssey blogban!    *****    Ismerd meg az F-Zero sorozatot, a Nintendo legdinamikusabb versenyjáték-szériáját! Folyamatosan bõvülõ tartalom.    *****    Advent a Mesetárban! Téli és karácsonyi mesék és színezõk várnak! Nézzetek be hozzánk!    *****    Nagyon pontos és részletes születési horoszkóp, valamint 3 év ajándék elõrejelzés, diplomás asztrológustól. Kattints!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre,egyszer mindenkinek érdemes belenézni.Keress meg és én segítek értelmezni a csillagok állását!    *****    HAMAROSAN ÚJRA ITT A KARÁCSONY! HA SZERETNÉL KARÁCSONYI HANGULATBA KEVEREDNI, AKKOR KATT IDE: KARACSONY.GPORTAL.HU    *****    Nyakunkon a Karácsony, ajándékozz születési horoszkópot barátaidnak, ismerõseidnek.Nagyon szép ajándék! Várlak, kattints    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését! 0630/583-3168 Hívjon!