I. fejezet
Potter ház Godric’s Hollow utcáin fülledt meleg levegő uralkodott. Az emberek levetették köpönyegeiket, ám egy kisfiú minden halandótól különb módon, köpönyegben játszotta a bújócska nevű játékot…
-Héj, James! Hová bújtál? Nem talál meg senki. Gyere elő! -mondta az egyik lány, aki a többi gyermekkel jáccot.
Ám síri csend, csak a szomszéd öregember mormogott valamit az orra alá, hogy ”nem köllene kiabálni”. Eközben odabenn a Potter ház konyhájában (mert hogy így hívták a fiút, s szüleit), ellenállhatatlan sülttök illat volt, és a konyhában sürgösködő asszony éppen a tököt vette ki a sütöből. Előkapta kopottas, fából készült varászpálcáját, majd megszólalt: -Vingardium levisoa! Ekkor a sütőből hirtelen kiemelkedik a tepsi, benne a tökkel.
-Gyerekek! Ideje bejönni a házba! Kész az uzsonna!-mondta az asszony.
Már mindenki bent volt a házban, csak James nem. A hején ott gőzölgött a finomra sült tök, mellette a töklé. Eccerre csak azon kapta magát Mrs. Potter, hogy a tökjé felborult, majd a semmiből előtünt egy kéz, hozzá egy test, láb és fej. James tűnt elő a semmiből.
-Jó étvágyat!-mondta teli szájjal.
-James! Nem megmondtam hogy ne játsz ezzel a holmival??!! Rossz dolog ez a láthatatlannátévő köpeny! Csak a bajt hozza ránk. Nézd meg, most is kiborult a töklé!
-De anya… csak suvickusz bűbáj és fel is takarítottad…
James édesanyja a pálcájával rámutatott a kilocsolt itókára, suhintott egyet, és az volt-nics módon eltűnt.
Már majdhogy el is fogyott az étel, beröppent a házba egy bagoly, és egy levelet pottyantott ki a szájából.(Ez azért volt, mert a varázslók bagjokkal levelznek.)
-Levél jött! –szólt Mrs. Potter. Felvette, majd olvasta: J. Potter úr részére
Surrey grófság
Godric’s Hollow
R O X F O R T B o s z o r k á n y - é s V á r á z s l ó k é p z ő S z a k i s k o l a T i s z t e l t J a m e s P o t t e r ú r !
Ö r ö m m e l é r t e s í t j ü k , h o g y f e l v é t e l t n y e r t a
R O X F O R T B o s z o r k á n y - é s V a r á z s
l ó k é p z ő S z a k i s k o l á b a . M e l l é k e l t e n m e g k ü l d j ü k
a s z ü k s é g e s t a n k ö y v e k e t é s f e l -
s z e r e l é s i t á r g y a k l i s t á j á t . A t a n é v S z e p t e m b e r
1 – j é n k e z d ő d i k . L e g k é s ő b b j ú l i u s 3 1 – é i g k ü l d j ö n
b a g j o t n e k ü n k .
T i s z t e l e t t e l :
M i n e r v a M c G a l a g o n y
i g a z g a t ó h e l y e t t e s
James fejében puffogtak a kérdések, mint a bombák, nem tudta mejiket tegye fel előbb, mejiket utóbb, amjd választott egyet.
-Mehetek?-kérdezte szüken.
-Hát persze édesem! A héten lemegyünk a Abszolútra bevásárolni, de előbb nézzük meg a listát, hatha valamejik megvan már. ROXFORT Boszorkány és Várázslóképző Szakiskola
Egyenruha
Az első évben a következő ruhadarabok szükségesek:
1. Három rend egyszerű munkatalár (fekete);
2. Egyszerű süveg (fekete) mindennapi használatra;
3.Egy pár munkavédelmi kesztyű(sárkánybőr vagyahasonló);
4. Egy téli köpönyeg (fekete, ezüst csattal)
A tanuló minden tárgyán köteles feltűntetni a nevét!
TANKÖNYVEK
Minden tanulónak saját példánnyal kell rendelkeznie az alábbi darabokból:
Dabrak, Miranda: Varázslsátan alapfokon
Bircsók, Bathilda:A mágia története
Goffrid, Adalbert: Modern varázsláselmélet
Ripsropsky, Emeric: Az átváltoztatástanról kezdőknek
-Na anya! Ugorjunk az egyebekhez! -Rendben kicsim!
Egyéb felszerelések: 1 db Varázspálca
1 db üst (ón, II. méret)
1 db készelt üveg- vagy kristályfiola
1 db teleszkóp
1 db rézmérleg
-És ezt mind megvesszük az Abszolúton?
-De mégy hogy?, édes fiam!!-mondta James apja.
Az idő teltével lement a nap, és egy hidegebb levegő hasított át az utcán. James ablaka is nyitva volt mikor aludt.
Másnap nem volt olyan meleg, de ez jól jött nekik, mert nem lesz olyan nagy tömeg az Abszolúton!
Írta: Missska
Itt kezdődik...
Az oldal a Harry Potter varázslatos világával foglalkozik 2009 júliusa óta. A portálon Lorah hozza neked a legújabb híreket és képeket Joanne Kathleen Rowling világáról. Az oldalt Internet Explorerben és 1024 x 768-as felbontásban ajánlott nézni, Mozilla Firefoxban és más felbontásban lehetséges, hogy elcsúszik. Ha kérdésed van, az email címünkön érhetsz el minket. Ha érdekelnek az oldal dolgai, katt ide. Itt minden képi, írásos és médiás tartalom a szerkesztő tulajdonában áll! - minden jog fenntartva (C)
NAVIGATION
A Harry Potter Joanne Kathleen Rowling brit írónő hétkötetes sorozata, a kortárs irodalom legolvasottabb műve. A sorozat kiadója Nagy-Britanniában a Bloomsbury, az Amerikai Egyesült Államokban a Scholastic Press. A magyar fordítást az Animus Kiadó gondozza, fordítója Tóth Tamás Boldizsár. A Harry Potter-sorozat a világ legsikeresebb egyszerzős könyve.
Harry Potterről minden Legfrisebb hírek és pletykák Hirdetőcentrum
CSETBOX
A csetben nincs semmilyen hirdetés! Ha mégis hirdetsz, üzenetedet töröljük, és automatikusan kitiltunk a csetből.
Half-Blood Prince
A VOLDEMORT ELLENI HARC állása igencsak aggasztó, a baljós jeleket még a mugli kormányok is észlelik. Szaporodnak a rejtélyes eltűnések és halálesetek. Dumbledore időről-időre eltűnik Roxfortból. Az élet azonban a háborús időkben sem csak harcból áll. Szerelmek szövődnek a felsőbb évesek közt. Harry értékes segítséget kap a titokzatos Félvér Hercegtől. Harry igyekszik minél alaposabban megismerni Voldemort múltját, ifjúságát, hogy rátaláljon a Sötét Nagyúr sebezhető pontjára... Leírom a véleményemet a filmről.
PROJECTS
Cím: Harry Potter és a Félvér Herceg Állapota: befejezve Bemutatás: 2009.07.23 Főszereplők: Daniel Radcliffe, Rupert Grint, Emma Watson
++ hivatalos honlap
Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1. Állapota: befejezve. Bemutatás:2010. Nov. 19. Főszereplők: Daniel Radcliffe, Emma Watson, Rupert Grint
++ iMDb
Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2. Állapota: előkészületben Bemutatás:2011 májusa Főszereplők: Daniel Radcliffe, Emma Watson, Rupert Grint
++ iMDb