A forró havon
Írta: Carina
Történetünk egy karácsonyi napon indult, mikor is Harry Potter és Draco Malfoy a Roxfortban ünnepelt.
Igazándiból egyikük sem élvezte eme szent ünnepet, mert a szőke mardekáros néhány hónapja veszítette el az édesanyját, a smaragdszemű griffendéles pedig a két legjobb barátját.
Így aznap egyikük sem ünnepelt, csak bámultak ki a havas tájra, és mindketten arra gondoltak, hogy mennyire jól esne megfürödni abban a fagyos hóban, játszani ott és elfeledni minden fájdalmat, amit ebben a kegyetlen világban kellett elszenvedniük.
Harry Potter egyedül volt az egész Toronyban, és nem csinált mást, mint kibámult az ablakon, vagy az arcát a térdeire hajtotta, és csendesen zokogott.
Ó, Ron, Ó Hermione… Miért kellett meghalnotok? Miért hagytatok magamra?
Eszébe jutott az első karácsony, amit itt töltött, a Roxfortban a barátaival. Élete legszebb karácsonya volt. Igazi ajándékokat kapott, finom vacsorát és sok-sok nevetést. Annyira jó volt, annyira csodálatosan szép…
És most megint itt ül teljesen egyedül, mint annak idején Dursleyéknél. Akkor, amikor ott ült a gardróbban, érezte a csirke és a bejgli illatát, annyira szomorú volt, és olyan szívesen ment volna ki a hóba játszani.
Emlékszik, hogy Dudley mindig kiment a szüleivel, és olyankor Ő kilopódzott, hogy vágjon egy kis süteményt, és miközben azt majszolgatta, a Dursely családot nézte irigykedve és szomorúan. Nem értette, hogy Őt miért nem szeretik, és, hogy Ő miért nem mehet ki velük hóembert építeni, vagy a hóba feküdni, és hóangyalt csinálni.
Soha egyetlen egyszer sem élvezhette ki a hó által nyújtott szépségeket. Igazából egyetlen jó emlék sem fűzi a hóhoz, hiszen, ha megérintette, az többnyire abból állt, hogy Dudleyék belenyomták a fejét vagy megdobálták vele. De emiatt nem utálta meg, sőt egy fajta megnyugvást érzett, ha megpillantotta.
Önkéntelenül indult meg a lába.
***
Draco Malfoy egyedül sétált a Roxfortban, és elmélkedett el. Az anyjára gondolt, arra a gyönyörű nőre, aki néha lopva adta neki a süteményt, amikor az apja már azt mondta nem ehet többet. Aki mindig, minden karácsonykor énekelt neki vagy mesélt valamit. Milyen szépek is voltak a karácsonyok, amikor még kisgyermek volt. Olyan fiatal…
Nem érdekelte, hogy miért jár haza az apja összeverve, nem érdekelte, hogy mi lesz holnap, hogy hány ember hal meg a rokonai keze által.
Annyira boldog volt…
És annyira naiv.
Egyetlen egyszer sem kérdezte meg az édesanyját, hogy miért sír, vagy, hogy miért fekszik egy bácsi a nappalijuk kellős közepén eszméletlenül. És most, hogy elveszítette az egyetlent, aki akkoriban talán igazi választ adott volna neki, olyan elveszettnek érezte magát.
Nem, az anyja nem volt tökéletes, de ki az?
Hibázott, amikor nem állt a nővére mellé annyi éve, amikor az úgy döntött, egy muglihoz megy hozzá. Nem állt mellé, mert nem merte megtenni, pedig Dracónak sokszor mondogatta, amikor nagyon szomorú volt, hogy hiányzik neki Andromeda, hogy annyi, de annyi levelet akart neki küldeni, amiben kéri, hogy találkozzanak. De valahogy mindegyik levél a kandallóba került végül.
Nem! Nem érdemelte meg a halált. És főleg azt nem érdemelte meg, ahogyan meghalt. A saját férje kezei által. Pedig nem tett mást, csak Őt, a fiát védte meg. És mégis meg kellett halnia, pedig élete első és egyetlen önzetlen cselekedetét tette meg.
Draco megállt az ablak előtt, és kinézett rajta. A tenyerét a hideg üvegnek nyomta, és élvezte, ahogy megborzong ettől az érzéstől. Nézte a havat, és hirtelen késztetést érzett, hogy lemenjen, és megfürödjön benne, hogy dideregjen, és kipiruljon a hidegtől.
Miért ne? – kérdezte mélyen egy hangocska. Rá kellett döbbennie, hogy annak a kisfiúnak a hangja szólt, aki régen Ő maga volt. És, ahogy az édesanyja, úgy Ő sem tudott neki nemet mondani.
***
Lefeküdt a hóban, és csak gurult. Jobbra, balra, majd újra jobbra és újra balra. Úszni akart ebben a tiszta, érintetlen hóban. Minden egyes négyzetcentiméterét meg akarta érinteni.
Hangos nevetés tört ki belőle, ahogy életében először csinált egy hóangyalt a kezeivel és a lábaival.
Amikor kissé elfáradt felült, és hangosan zihálva nézett körbe.
Ekkor viszont ledermedt, mert a tekintete összefonódott Draco Malfoyéval, aki csupán pár méternyire állt tőle. Furamód nem gúnyt és megvetést látott a másik szemeiben, csak megértést… Pedig fel volt készülve egy: „Mi van, a mugliknál nem elég jó a hó? Végül is megértem, én sem szívesen mocskolnám be magam azzal” hangzatú megjegyzésre.
Bár az is igaz, hogy a végső csata óta Malfoy normális volt és visszahúzódó. Harry szerint az anyja halála miatt lehetett ez a nagy változás.
- Nem akarsz csatlakozni, Malfoy? – A saját döbbenetét látta a másik szemeiben. Ő maga sem értette, miért kérdezte, de nem bánta meg. Úgy érezte, meg kell osztania valakivel ezt az érzést, ami a belsejéből akart kitörni.
Malfoy nem mondott semmit csak odaült mellé, és tenyerét végigsimította a még érintetlen havon. Harry beleborzongott, és elkapta onnan a tekintetét.
Percekig csak csendben ültek egymás mellett, olyan természetességgel, mintha mindig ezt csinálták volna.
Majd Harry visszafordult a szőke fiú felé, és szomorúan megkérdezte.
- Hiányzik az anyukád?
***
Most Dracón volt a remegés sora. Olyan ártatlanul, olyan őszintén kérdezte ezt tőle Potter, mintha tényleg még csak egy öt éves lenne.
- Igen – suttogta.
- Nekem meg Ronék – bólintott. – A karácsony nélkülük nem ugyanaz. Vagyis…- rázta meg a fejét – nélkülük semmi sem ugyanaz. Csak ilyenkor… ilyenkor, amikor várnám, hogy reggel Hermione ébresszen azzal, hogy „ki az ágyból, hétalvók, karácsony van”, és hallhatnám Ront, amint azt dünnyögi, hogy „Hermione nem szabadna ide bejönnöd”. És a következő pillanatban, már rohannánk a fához, hogy kibontsuk az ajándékokat, legyünk akármilyen idősek. Elborzadjunk Hagrid életveszélyes ajándékán, nevessünk Dumbledore zoknijain, Ron morgolódjon, hogy barna pulcsit kapott az édesanyjától, pedig utálja a barnát, aztán menjünk le reggelizni, ami közben Fred és George viccein nevetünk. – Harry nosztalgikusan meredt a semmibe. Draco figyelmesen hallgatta és legbelül féltékenység járta át. Neki sosem voltak ilyen igazi barátai, akikkel ilyen különlegese perceket élhetett volna át. Neki csak az édesanyja volt… Potternek viszont anyja nem volt – jutott eszébe, és most viszont sajnálni kezdte az előtte ülőt. Ő nem bírta volna ki ennyi éven keresztül az édesanyja nélkül.
- Andromeda néni, a gyámságába akart fogadni – mondta Draco, pár másodpercnyi csend után.
- Tudom – bólintott Harry, és fürkészően nézett a másikra. – Miért mondtál nemet?
Draco behunyta a szemét. – Ugyan, Potter! Nem bírt volna szeretni sem Ő, sem a férje. És egyébként is az ősszel nagykorú leszek.
- Igaz – mondta Harry. – De az nem igaz, hogy nem bírt volna szeretni. Nem lehet, hogy te nem bírtad volna elviselni, hogy valaki fenntartások nélkül szeressen?
- Az anyám… - kezdte felháborodva.
- Az anyád minden kétséget kizárólag szeretett, de ott tudott veled mindig lenni, amikor szükséged lett volna rá? Nem, mert az apád ott volt, és nem engedte!
Draco magában igazat adott a griffendélesnek. Minden sokkal könnyebb lett volna, ha az apja nem lett volna annyira gőgös és öntelt.
- Hogy lettél te ennyire bölcs, mi? – kérdezte enyhe gúnnyal a hangjában Draco.
- Én, kérlek szépen, mindig is ilyen ésszel rendelkeztem – húzta ki magát, majd elnevette magát. Aztán Dracóhoz fordult csillogó szemekkel. – Nincs kedved hóembert építeni?
- Hány évesnek nézek ki, Potter? – húzta el a száját a szőke, pedig legbelül nagyon is nagy kedve lett volna hozzá.
- Hm… kit érdekel, hogy mennyi idősek vagyunk? Kit érdekel, milyen rangból származunk? És mondd, Malfoy, kit érdekel, hogy melyik házba osztott minket a Süveg? Most… erre a pár perce próbáld elfelejteni mindezt – kérte őt.
- Miért? – suttogta döbbenten Draco. – Miért akarod?
Harry elmosolyodott. – Mert látom rajtad, mennyire vágysz rá.
És Draco ezek után már nem ellenkezett, csak gyúrta a havat, kereste a faágat, tépte a talárjáról a gombokat, hogy szemeket varázsoljon a hóembernek, és közben le nem vette a szemét Harryről.
Be kellett látnia, hogy nagyon jó társaság volt a másik fiú, ráadásul annyira gyönyörű, ahogy így ki volt pirulva, és csillogó szemekkel nevetett egy-egy megjegyzésén. Annyira tiszta volt és ártatlan, mint maga a hó, amelyen még senki sem járt, amely elbódítja az embert, és magához vonzza.
- Mi legyen a neve? – kérdezte Harry, ahogy az elkészült kis emberkére nézett.
- Ööö… nem is tudom.
- Legyen Kari.
Draco prüszkölve felnevetett. – Kari?
- Miért te tudsz jobbat? – kérdezte kissé sértődötten Harry.
- Nos, én nem egy ilyen… khm… hogy is fogalmazzak, nem egy ilyen ócska nevet adtam volna neki, de mivel az egész a te ötleted volt elfogadom.
- Milyen kedves vagy – vigyorgott gúnyosan Harry.
Draco csak meg vonta a vállát amolyan: „Azt hiszed, nem tudom?”-stílusban, majd percekig csend állt be köztük.
Ezt Harry törte meg.
- Nem érzed?
- Mit? – kérdezte értetlenül a másik.
- Nem érzem a hideget… sőt… mintha meleg lenne. – Megérintette a havat, majd felnevetett. – Mintha meleg lenne – ismételte meg magát.
Draco sem tehetett mást, megérintette a havat, és tényleg. Minden hidegség kiveszett belőle. Ettől a ténytől neki is nevetnie kellett.
Két fiatal feküdt a hóban, és nevetett. Két fiatal, akik már csak nem elfelejtették ennek a szónak a jelentését. Két fiatal, akik most felhőtlenül jókedvűek voltak.
Aztán nagy nehezen kifogytak a szuflából, és nem nevettek tovább. Harry ránézett a másik fiúra.
- Szép karácsony volt, nem?
- Hisz, még nincs vége – suttogta a másik.
Egymás szemébe néztek, és csak nézték, és nézték egymást, majd Harry közelebb hajolt, és egy apró csókot lehelt Draco szájára. Nem tartott tovább pár másodpercnél, mégis mindkettőjükre bódító hatással volt a másikból áradó vonzerő. Harry, aki nem értette miért tette, elvörösödött, majd egy szó nélkül felpattant, és elrohant, maga mögött hagyva egy izgatott, ámbár összezavarodott mardekárost.
Draco egy darabig még ült ott dermedten, és nem bírta felfogni mi is történt. Potter megcsókolta, és ez volt a legfinomabb csók, amit valaha is kapott. A griffendéles ajkai lehetetlenül puhák, és édesek voltak. Potter viszont valószínűleg megbánta, de az is lehet, hogy csak elszégyellte magát. Őt magát azonban valami melegség járta át, ami olyan mértékben lüktetett az ereiben, hogy muszáj volt rá válaszolni. Így hát felpattant a forró hóról, és berohant a kastélyba Potter után.
A girffendéles még az előcsarnokban járt, amikor utolérte.
- Po… Potter - zihálta, és összegörnyedt, annyira szúrt az oldala.
Harry megdermedt, és megfordult. Fel volt készülve az ordításra, vagy a gúnyolódásra, de nem érdekelte. Igazából, maga sem értette, hogy mi ütött belé, de nem bánta meg, mert nagyon-nagyon rég nem érzett semmit, ami ennyire jó hatással lett volna rá.
Draco lassan kezdett megnyugodni, és meg bírta kérdezni:
- Miért?
Harry csak megrántotta a vállát. – Fogalmam sincs.
- Na, jó… de… valami oka csak lehet - mondta bizonytalanul a szőke fiú. Majd kinyögte. – Tetszem neked?
Harry talán más esetben elnevette volna magát, erre a hangra, ami Malfoyból jött, de most csak komoly képpel közelebb ment hozzá.
- Ha ezt jelenti a melegség és az a furcsa kis érzés bennem, ami simogatott, és közben azt követelte, hogy csókoljalak, és ne eresszelek el soha többé, akkor igen – mondta nagyon halkan, és azok a meggypiros, duzzadt ajkak ismét csábításra hívták őt.
Az egyik kezével átkarolta a másik fiú derekát, a másikkal beletúrt a puha szőke tincsei közé. Majd magához húzta, és egy gyengéd csókot lehelet az ajkaira. Mikor érezte, hogy Draco megremeg a karjai közt, újra lecsapott, immár szenvedélyesen. És amikor Draco ugyanígy csókolt vissza, már nem volt visszaút.
Talán egyik fiú sem tudta, mit csinálnak pontosan, de bőven elég volt érezni. Mert egy biztos, hogy a hó csak akkor forró, ha azok, akik rajta sétálnak, benne játszanak, el bírják felejteni a hétköznapok fájdalmait, ha végre nem törődnek mással, csak azzal, hogy szórakozhatnak egy kicsit, és elengedhetik magukat. És végre együtt lehessenek. Hiszen a karácsony erről szól.
Történetünk karácsony napján fejeződött be, akkor, amikor Harry Potter és Draco Malfoy végre tudták élvezni ezt a csodálatos ünnepet.
Vége!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Cím: Harry Potter és a Félvér Herceg
Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 1.
Cím: Harry Potter és a Halál Ereklyéi 2.