A brit mágiaügyi minisztérium székhelye Londonban van, természetesen a muglik elől elrejtve. A minisztérium élén a miniszter áll, aki nemcsak a végrehajtó hatalom feje, hanem a törvényhozásban és az igazságszolgáltatásban is részt vesz: rendeleteket alkot és bírósági tárgyalásokon elnököl. Megválasztásának módjáról nincs információnk.
A Mágiaügyi Minisztérium-ot kétféleképpen is meg lehet közelíteni: az átriumban lévő kandallókon át, hopp-port használva, illetve a látogatói bejáraton át, amely egy egyszerű telefonfülkének van álcázva. A hetedik részben a dolgozók egy nyilvános WC-ből jutnak be az épületbe.
Az érkezőket az átrium közepén elhelyezkedő szökőkút, a Mágikus Testvériség kútja fogadja. A szökőkutat öt aranyszobor alkotja: egy varázsló, egy boszorkány, egy kentaur, egy kobold és egy házimanó. A három varázslény rajongó tekintettel néz a két emberalakra. Harry és Dumbledore egyetértenek abban, hogy a szobor által kifejezett eszme (vagyis hogy az emberek, pontosabban a varázslók, felsőbbrendűek a többi értelmes lénynél) megtévesztő és káros. A szökőkút az ötödik kötet végén, a harcban tönkremegy.
A Szökőkútba bedobált pénzekkel a Szent Mungo Varázsnyavalya- és Ragálykúráló Ispotályt támogatják. A következő felirat látható a kút alján:
A MÁGIKUS TESTVÉRISÉG KÚTJÁBÓL
SZÁRMAZÓ BEVÉTELEKKEL
A SZENT MUNGO
VARÁZSNYAVALYA- ÉS RAGÁLYKÚRÁLÓ
ISPOTÁLYT TÁMOGATJUK
A liftekhez, ami a minisztérium alosztályaihoz vezet, el kell haladni a Biztonsági Őrszolgálat előtt, ahol megvizsgálják a pálcákat, hogy a minisztériumban ne lehessen átkot, rontást küldeni egymásra.
Szintek és Alosztályok:
1. szint:
Miniszteri Hivatal
- Mágiaügyi Miniszter
- Miniszteri Hivatal Államtitkára
2. szint:
Varázsbűn-üldözési főosztály
- Auror Parancsnokság
- Hamis Védővarázsok és Önvédelmi Eszk. Felkutatása és Elkobz. Üo.
- Wizengamot Végrehajtási Szolgálat
- Mugli Tárgyakkal Való Visszaélési Ügyosztály
3.szint:
Mágikus Balesetek és Katasztrófák Főosztálya
- Varázsbaj-elhárító Osztag
- Amneziátor Parancsnokság
- Muglimagyarázat Szerkesztő Bizottság
4.szint:
Varázslény Felügyeleti Főosztály
- Bestia, Értelmes Lény és Szellem tagozatok
- Mágus-Kobold Kapcsolatok Hivatala
- Kártevőügyi Tanácsadó Iroda
5.szint:
Nemzetközi Máguskapcsolatok Főosztálya
- Nemzetközi Varázskereskedelmi Felügyelőtestület
- Nemzetközi Varázsjogi Hivatal
- Mágusok Nemzetközi Szövetségének Brit Tagozata
6.szint:
Mágikus Közlekedésügyi Főosztály
- Hop Hálózati Felügyelet
- Seprű-ellenőrzési Hivatal
- Zsupszkulcs Felügyelet
- Hoppanálási Vizsgaközpont
7.szint:
Varázsjátékok és Mágikus Sportok Főosztálya
- Brit-Ír Kviddicsliga Központi Irodája
- Nemzeti Köpkő Klub
- Bizarr Találmányok Szabadalmi Hivatala
8.szint:
ÁTRIUM
- Recepció
- Biztonsági Őrszolgálat
- Liftek
- Mágikus Testvériség Kútja
9.szint:
Rejtély-és Minisztériumügyi Főosztály
- Idő Kamra
- Próféciák Terme
- Halál Kamra
- Agy Szoba
- Bolygó Szoba
- Zárt Szoba
10.szint
Tárgyalótermek
Néhány Mágiaügyi Miniszter:
- Grogan Stump (1811-1819)
- Faris Spavin (1865-1903)
- Nobby Leach (1962-1968)
- Millicent Bagnold (1980-1990)
- Cornelius Caramel (1990-1996)
- Rufus Scrimgeour (1996-1997)
- Pius Thicknesse (1997-1998)
- Kingsley Shacklebolt (1998-
|