Árvaházban nevelkedett, már kiskorában megmutatkoztak mágikus képességei. A többi árvaházi gyermek félt tőle. Néha lopott. A mugli nevelők nem jöttek rá, hogy mágus, ezért azt hitték, hogy valamilyen furcsa betegsége van. Ez eléggé zavarta, mert ő tudta, hogy nem beteg: csupán varázsló. A Roxfortban prefektus volt, természetesen a Mardekár házban. Kitűnő tanuló volt, sok tanár kedvence, csak Albus Dumbledore nem bízott meg benne.
Voldemort a világ legnagyobb fekete mágusa, akinek legfőbb célja a halhatatlanság elérése. Tud párszaszóul beszélni, ami azt jelenti, hogy érti a kígyók nyevét, és beszéli is. Ez az egyik bizonyíték arra, hogy Mardekár Malazár leszármazottja. Eredeti neve Tom Rowle Denem (angolul Tom Marvolo Riddle), amit diákkorában Voldemortra változtatott, mert megvetette eredeti nevét ,ami megegyezett gyűlölt, mugli apjáéval. A varázslóvilágban annyira rettegnek tőle, hogy a nevét sem merik kiejteni, ehelyett úgy emlegetik, mint „Tudodki”, „Tudjukki” vagy „Ő, akit nem nevezünk nevén”. Követői, a Halálfalók ellenben „Sötét Nagyúr”-nak nevezik.
Voldemort Mardekár Malazár, a roxforti négyek egyikének leszármazottja. Hatalmának csúcspontján meggyilkolta a Potter-házaspárt, utána pedig védtelen gyermekük, Harry életére tört, aki azonban egy rejtélyes erőnek köszönhetően (amely, mint később megtudjuk, édesanyja szeretete) visszaverte a sötét varázsló halálos átkát, így Harry megkapta Tudjukki lelkének egyik darabját, aki elvesztette a testét, így sok éven át egyfajta lidércként kellett éljen (esetenként mások testébe férkőzve), csak 1995 tavaszán sikerült újra testet öltenie.
Az egyedüli ember, akitől Voldemort mindig is tartott nem más, mint Albus Dumbledore, a Roxfort Boszorkány- és Varázslóképző Szakiskola igazgatója, valamint a világ legnagyobb fehér mágusa.
Voldemort anyja, Merope Gomold szerelmes lett egy mugliba, akit Tom Denemnek hívtak. Szerelmi bájitallal láncolta magához a fiút, ám egy idő után megszüntette az ital adagolását, mire férje elhagyta. Ezután egy árvaházban megszülte fiát (1926. december 31-én), nevet adott neki, majd meghalt.
Voldemort anyja halála után egy londoni árvaházba került. Már itt is megmutatkozott erőszakos hajlama, mert varázserejét társai megfélemlítésére, kínzására használta fel. Dumbledore ment el érte az árvaházba, hogy megmondja neki, hogy ő varázsló és felvételt nyert a Roxfortba. Itt Dumbledore előtt mutatta meg valódi énjét, melyet később megbánt s ezt gondosan titkolta. Dumbledore emiatt végig gyanakodott rá, míg a többi tanár tehetséges, szimpatikus, bájos fiatalembernek tartotta. Pálcája tiszafából készült. Mindig is érdeklődött a fekete mágia iránt, ám ezt tanárai előtt titokban tartotta. 15 éves korában megtudta, hogy ő a "Mardekár utódja", és kinyitotta a Titkok Kamráját. Mikor az egyik diákot (akit később Hisztis Myrtle néven ismerünk meg) a kamrából kiszabaduló szörnyeteg megölte, Denem bezárta a kamrát majd Rubeus Hagridot tette felelőssé. 17 éves korában már pontosan tudta, mik azok a horcruxok, mégis odament tanárához, Horatius Lumpsluck-hoz, és tanácsot kért, hogyan tudná a lelkét hét felé szakítani.
Az iskola után
Egy ideig dolgozott a Borgin & Burkes nevű boltban, valamint kétszer is megkísérelte a Sötét Varázslatok Kivédése tanári posztját megszerezni régi iskolájában – sikertelenül. Mióta másodszor is sikertelenül pályázott az állásra, megátkozta a tanári állást: ezután egyetlen Sötét Varázslatok Kivédése-tanár sem tanított egy évnél tovább a Roxfortban.
Voldemort ölte meg Harry szüleit: Lily és James Pottert, viszont az ő fiúk Harry Potter túléli a támadást és így válik bizonyossá, hogy egyedül a címszereplő az, aki el tudja pusztítani Voldemort-t.
A hetedik kötet utolsó fejezetében saját visszapattanó átka öli meg. |